Gyűlik a pénz a Szikra táborára

Gyűlik a pénz a Szikra táborára

662 ezer forint gyűlt össze a Civil Licit érdi jótékonysági közösségi oldalon a Szikra Tehetséggondozó Egyesület javára. Ez az összeg hozzájárul ahhoz, hogy táborozni vigyék az autista gyerekeket. Zádori Henrietta, az egyesület elnöke az ÉrdFM 101.3-nak elmondta: pályázati forrásra nem számíthatnak.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az adjukössze.hu honlapon szintén gyűjtenek a Szikra nyári tábora javára, ott mostanáig 1,3 millió forint folyt be. Körülbelül háromszázezer forint hiányzik még ahhoz, hogy a tábort megrendezhessék.

– Az összeg vagy így, vagy úgy, de meglesz, ez már tisztán látszik – mondta Zádori Henrietta, hozzátéve: most kezdődik a valódi szervezőmunka, ami nem lesz egyszerű, már csak azért sem, mert eredetileg 60 gyermekkel számoltak, de már 75-en jelentkeztek.

Cégek, alapítványok is hozzájárultak adományaikkal a tábor megvalósításához, és minél többen segítenek, annál több elképzelést valósíthatnak meg. Csak az önkéntes támogatásokra számíthatnak, mivel pályázatokon nem tudnak indulni: tavaly rengeteget pályáztak, de sehol nem nyertek, idén pedig nincs megfelelő kiírás. Zádori Henrietta elmondta: írtak az Emmi-nek és az Oktatási Hivatalnak is, de nem kaptak tőlük támogatást.

„Ha mi nem teremtjük meg, senki nem fog segíteni” – hangsúlyozta. 


 

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email