22_03_29_erdmost_nincskep

Vasárnaptól átjárhatóak a Szép-kártya alszámlái

22_03_29_erdmost_nincskep

Vasárnaptól átjárhatóak a Szép-kártya alszámlái

Az év végéig szabad az átjárás a Szép-kártya egyes alszámlái között, így mintegy egymillió munkavállaló bármelyik Szép-kártya zsebből fizethet a szálláshelyért, a vendéglátásért vagy a szabadidős-szolgáltatásért vasárnaptól - tájékoztatta az MTI-t Tállai András.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Szép-kártyát érintő javaslatokról tárgyalt legutóbbi, április 19-i ülésén a Nemzeti Versenyképességi Tanács is – jegyezte meg a Pénzügyminisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára, utalva arra, hogy a tanács a Szép-kártya adókedvezményének meghosszabbítását javasolta a kormánynak.

Felidézte, hogy a 2020. április 22-től 2021. június 30-ig tartó több mint egy éves időszakban a kormány megfelezte a Szép-kártya adóterhét, ami tavaly április 21-én még 32,5 százalék volt, azóta már csak 15 százalék. Amennyiben a kormány elfogadja a tanács javaslatát, akkor az adómérték nem változna július 1-jétől az év végéig. Az adókönnyítés fél évvel történő meghosszabbítása idén, az év elejétől számítva 41 milliárd forintot hagyhat az érintetteknél – mondta.

Míg az adó a felére csökkent, addig a kedvezményes adókulccsal adható összeg csaknem megduplázódott – hangsúlyozta Tállai András. A turizmusra költhető rekreációs keretösszeg 450 ezer forintról a koronavírus-válság időszakában (2021. június 30-ig) 800 ezer forintra nőtt, amelyből Szép-kártya szálláshely alszámlájára 400 ezer forint, a vendéglátásra 265 ezer forint, szabadidős felhasználásra 135 ezer forint utalható. A Nemzeti Versenyképességi Tanács javaslata alapján ez az időszak is meghosszabbodna az év végéig – jegyezte meg az államtitkár.

A vasárnap hatályba lépő változás nagy könnyebbséget jelent a felhasználóknak, hiszen a Széchenyi Pihenő Kártya egyes alszámláira utalt béren kívüli juttatás bármelyik másik alszámlánál meghatározott szolgáltatás kiegyenlítésére is felhasználható. A járványhelyzet alatt eddig nem használt szálláshely, vagy a szabadidő zsebből mától már lehet vendéglátásra is költeni – mutatott rá Tállai András.

A fokozatos újranyitás következő állomásánál, amint négymillióan lesznek beoltva, a védettségi igazolvánnyal számos turisztikai szolgáltatás válik elérhetővé, így a vendéglátás alszámlán összegyűlt összegből akár fürdő-, uszodabérlet is vásárolható, vagy a szállásdíj is kiegyenlíthető lesz – sorolta a lehetőségeket az államtitkár.

A Szép-kártya zsebei közti átjárhatóság gyakorlatilag egy kettő az egyben intézkedés: nemcsak a mintegy egymillió foglalkoztatottat támogatja, hanem a turizmust is – mondta, hozzátéve: a turizmusban tevékenykedő vállalkozásoknak nagy szükségük van az állami segítségre, hiszen ez a koronavírus-járványnak leginkább kitett ágazat. A vendéglátással foglalkozó cégek forgalma például 2020 márciusa és 2021 februárja között – a pénztárgép adatok alapján – több mint 30 százalékkal csökkent.

További cikkeink

Az életünk különböző szakaszaiban előfordulhat, hogy költözésre szorulunk. Lehet, hogy új munkahely, családbővülés vagy egyszerűen csak az élet változásai miatt van szükségünk egy új otthonra.

További cikkeink

A Pöttöm Sziget Bölcsőde Érd pályázatot hirdet közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében kisgyermeknevelő munkakör betöltésére.

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email