A vendéglátóhelyek készülnek a teraszok közeledő nyitására, de fontosnak tartják a szigorú szabályozást, az újraindulás fokozatosságát. Arra készülnek, hogy a november előtt bevezetett keretek mellett fogadhatnak majd vendégeket: kötelező lesz a távolságtartás, fertőtlenítés, kötelező maszkviselés.
Day: April 14, 2021
Bár az első félidőben könnyedén kerülhetett volna többgólos előnybe is az Érdi VSE, a másodikban egy harcos és koncentrált THSE-vel kellett felvenni a versenyt, amely remekül élt az előtte adódó lehetőségekkel és 3–1-re nyert idegenben az NB III Nyugati csoportjának 29. fordulójában.
A koronavírus-járvány enyhülése után a legtöbben utazásra, nyaralásra költenének: a BÁV Zálog március végi kutatása szerint a válaszadók 36 százaléka erre fordítana komolyabb pénzt. A nyaralástól alig maradnak el a lakásfelújításban gondolkodók, ezt 34 százalék említette.
Országosan magas szinten ingadozik a koronavírus koncentrációja a szennyvízmintákban - tájékoztatott az NNK, hozzátéve: az elmúlt öt hét összesített tendenciája alapján enyhén csökken. A budapesti agglomerációs településeken a koncentráció emelkedett, a tendencia stagnáló.
Csak a hivatalos bejelentésre várnak, hogy ott lehessenek a 2021-re halasztott tokiói paralimpián az UTE érdi kerekesszékes vívói. Dani Gyöngyi ötödik, Krajnyák Zsuzsanna hatodik paralimpiáján vehet részt.
Tartanak a tömegtől, illetve a tanya nem szabályos létrehozásától, működtetésétől a pusztazámori lakosok. A polgármester szerint nincs miért tiltakozni, meg kellene várni, mi történik
majd a tanyán, ami csak most épül.
Az Európai Gyógyszerügynökség szerint a Janssen-vakcina előnyei felülmúlják a lehetséges mellékhatások kockázatait az eddigi eredmények szerint. Azt is vizsgálják, hogy frissíteni kell-e az AstraZeneca második adagjára vonatkozó ajánlásokat azok számára, akik már megkapták az elsőt.
Csak az óvodákban és az alsó tagozatosoknak kezdődik meg a jelenléti nevelés, oktatás április 19-én - jelentette be Orbán Viktor. A miniszterelnök elmondta: a vendéglátóhelyek teraszai megnyithatnak, ha elérjük a 3,5 millió beoltottat.
Százhalombatta vezetői bejárást tartottak a Duna-parton a Közép-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatósággal, hogy felmérjék a balesetveszélyes fákat. A vízügy kivágja ezeket, és csemetéket biztosít a pótlásukra. Ezeket a városnak kell elültetnie.
Összeütközött két személyautó Érden, a Janka utca és az Irén utca kereszteződésében.