22_03_29_erdmost_nincskep

Kívánságláda és várossá avatási évforduló

22_03_29_erdmost_nincskep

Kívánságláda és várossá avatási évforduló

Az ÉrdFm 101.3 Zónázó című műsorában Szigetvári Józseffel, a Barátság Művelődési Központ igazgatójával beszélgetett munkatársunk arról, hogy a jelen helyzetben, hogyan ünneplik Százhalombatta várossá nyilvánításának évfordulóját, de szóba került a kihelyezett kívánságláda és a közös tojásfa is.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

1970- április 1-jén nyilvánították Százhalombattát várossá, bizonyos szempontból a dátum az újkori Százhalombatta születésnapja. Szigetvári József elmondta, hogy mivel gyülekezni, összejönni, emlékezni a jelen helyzetben nem lehet, folyamatosan keresik annak a lehetőségét, hogy mit lehet ilyenkor tenni. A főbejáratot már az ősz folyamán átalakították kiállítási térnek, ahol már több programot is megrendeztek, most a születésnappal kapcsolatos kiállítást is így szervezik meg, újságok, emlékek, fényképek és néhány tárgyi emlék kerül ki.

Tavaly április 1-jén mutatták volna be Fazekas István „Nagy idők városa” című színdarabját, aztán október 23-án, majd január 22-én szerették volna ezt megtenni. „Most már csak azt tudom mondani, hogy szeretnénk bemutatni valamikor, egyszer”- mondta a művelődési központ vezetője.

Készülnek a nyitásra, de nem csak ők szeretnék kitalálni, eldönteni, hogy milyen programok legyenek a nyitás után, ezért kihelyeztek egy postaládát, melyben jelezhetik a lakosok, hogy kit, vagy mit szeretnének látni illetve hallani, a vezetőség pedig igyekszik teljesíteni a kívánságokat.

A bejárat környéke folyamatosan interaktív, hiszen lakatfalat is kihelyeztek, amelyen a lakatot száma egyre szaporodik és egy tojásfa is kikerült, amelyre díszeket lehet felhelyezni. Úgy tűnik, kezdik megszokni a lakosok, hogy mindig láthatnak valami újdonságot. A kívánságláda egyébként a járványhelyzet végeztével is kint marad, melybe folyamatosan gyűlnek a levelek,de egyelőre nem bontották ki, majd húsvét után kerítenek erre sort. „Fontos, hogy nem tömegesen érkeznek az emberek, hanem a saját egészségügyi sétájukkal, vagy kutyasétáltatással egybekötve, elsétálnak ide és akkor mégiscsak úgy érzik, hogy van valami élő kapcsolatuk a Barátság Művelődési Központtal.”- fogalmazott Szigetvári József.

Hallgassa meg a teljes beszélgetést!


 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email