Még egészen apró kislány voltam, amikor már határozott elképzelésem volt arról, hogy mi leszek, ha nagy leszek. Furcsa módon nem a klasszikus „lányos” szakmákban gondolkodtam, hanem egészen egyszerűen hentes szerettem volna lenni, de mindenáron. Feri bácsi, a diósdi hentes volt rám nagy hatással. Tetszett, ahogy a pult mögül kiszolgálta a vevőket. A húst hétköznapi egyszerűséggel feldobta a mérlegre, aminek még meg sem állt a nyelve, az ára már a csomagolópapíron virított. A mérés hitelességében és a pontos árszabásban soha senki nem kételkedett. Úgy tűnt, igazán könnyű szakma. Abba persze bele sem gondoltam, hogy esetleg egy fél marhával vagy disznóval is meg kell birkóznia egy hentesnek. Csupán a lazaság, a könnyedség és Feri bácsi vidámsága fogott meg. Anyukám különböző módszerekkel próbált eltéríteni ettől a pályától, például azzal, hogy a hús feldolgozását sokszor rám bízta. Hát úgy tűnik, sikerült elterelnie ettől a szakmától.

Amikor a hentes szakmáról – támogatók híján – végleg lemondtam, egészen más pálya iránt kezdtem érdeklődni. Nem szerettem volna mást, mint hogy én legyek a „magyar hangja”. Hogy kinek? Bárkinek. Ugyanis nagyon érdekelt, hogyan és hol szinkronizálják a filmeket. Olyan szerencsém volt, hogy az egyik rokon éppen egy szinkronstúdiónak volt a portása, így megszervezett egy látogatást. Éppen egy amerikai sorozatot szinkronizáltak, ennek azonban csak néhány órás fázisát nézhettem, hallgathattam meg. Bár óriási hatással volt rám, az utam mégsem ez lett.

A klasszikus diákszínpad, iskolai és megyei szavalóversenyek, konferálások sem maradtak ki az életemből. Ezekre mindig nagy izgalommal készültem. A Vörösmarty Mihály Gimnázium videós archívumában ezek közül több is látható. Van, amire kifejezetten büszke vagyok, de akad olyan is, ami a feledés homályába veszhetne.

Az idő előrehaladtával a gyermeki felhőtlen képzeletet felváltja valamiféle tudatos valóság. Gyermekként ugyanis nem tudhattam, hogy kódolva van az utam: családunk nagyobb része pedagógusi pályán tevékenykedik, így döntöttem, én is tanár leszek. Azonban azt fontosnak tarhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg megjegyezni, hogy egyetemi éveim alatt is volt egy „különleges” vágyam: a televíziózás. Szüleimnek gyakran mondtam, hogy idős korukra engem nézhetnek majd a tv-ben a hintaszékükben ülve. Hintaszék még nincs, tv az van, amiben engem is láthatnak. Ráadásul olyan szerencsés vagyok, hogy pont abban az évben indult az Érdi Tv, amikor diplomáztam. 2005 augusztusában voltam az akkori ügyvezetőnél, Csóli Virágnál elbeszélgetésen, aki alkalmasnak talált a televízió szerkesztő-riporteri feladataira, majd az első híradó műsorvezetője is én lehettem. A kezdeti nehézségek, talán a rutintalanság nagyon sok vidámságot hozott a csapat életébe. Az elmúlt közel 16 évben a vidámság megmaradt, a televíziózás mellé pedig rádiós és online feladatokat is kaptam. És egyáltalán nem bánom, hogy nem egy húspult mögött kell állnom.