Nyitva maradnak a menzák, újságosok, dolgozhatnak a szerelők

Nyitva maradnak a menzák, újságosok, dolgozhatnak a szerelők

Továbbá nem zárnak be a piacok, az építőanyagot árusító, illetve informatikai üzletek, dolgozhatnak az ügyvédek, autómosók és temetkezési vállalkozók - írja a Magyar Közlöny. Orbán Viktor előtte azt is ismertette, hogy a bölcsődéket nem zárják be, illetve március 8-án nyitva lehetnek a virágboltok.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Majd az operatív törzs tájékoztatója következett a sorban, ahol Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár további részleteket közölt az újonnan hozott rendeletekből: az óvodákban és iskolákban sem lesz gyermekfelügyelet, április 7-én szeretnék újraindítani az oktatást, vagy tovább folyik az érettségire való felkészülés.

Gulyás Gergely csütörtöki bejelentéséből kiderült, hogy többek között bezárnak a boltok (ez alól kivétel az élelmiszerbolt, a drogéria, a patika és a benzinkút), az iskolák, az óvodák és konditermek, viszont nyitva lehetnek a parkok és arborétumok, ám kötelező lesz a maszkhasználat mindenhol. Majd a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) közléséből azt is megtudtuk, hogy bezárnak a kaszinók, viszont tavaly tavaszhoz hasonlóan nyitva maradnak a bankok és a dohányboltok.

Péntek délután a Magyar Közlönyben megjelent a szigorításokról szóló részletek. Ezek közül mutatjuk a legfontosabbakat:

Az ideiglenes védelmi intézkedések általános szabályai

  • A kijárási tilalmon kívüli időben az egyéni szabadidős sporttevékenység külterületen, valamint a települések belterületén – lehetőség szerint a zöldterületeken – egyedül vagy ugyanazon háztartásban élőkkel közösen folytatható, azzal, hogy másoktól legalább 1,5 méter távolságot kell tartani.
  • Az egyéni szabadidős sporttevékenység során nem kell a maszkot viselni.
  • Az üzletek nyitvatartásával kapcsolatos ideiglenes védelmi intézkedések

A kijárási tilalmon kívüli időben megengedett a tartózkodás és a vásárlás

  • a napi fogyasztási cikket értékesítő élelmiszerüzletben,
  • a napi fogyasztási cikket értékesítő egyéb (így különösen illatszert, drogériai terméket, háztartási tisztítószert, vegyi árut és higiéniai papírterméket árusító) üzletben,
  • a munkavégzés, a hivatásbeli kötelezettség, a gazdasági, mezőgazdasági és erdészeti tevékenység elvégzéséhez nélkülözhetetlen anyagokat, valamint eszközöket árusító üzletben (így különösen a járművet, a gépet, az alkatrészt, az építőanyagot és eszközöket árusító üzletben), ide nem értve a főtevékenységként szórakoztató és háztartási elektronikai eszközöket forgalmazó üzletet,
  • az állateledelt, takarmányt forgalmazó üzletben,
  • a mezőgazdasági üzletben, ideértve a műtrágyát értékesítő üzletet és a vágóhidat,
  • a kertészeti árudában, a faiskolában,
  • a piacon, a helyi termelői piacon,
  • a gyógyszert, a gyógyászati segédeszközt, az optikai és látszerészeti eszközöket forgalmazó üzletben, az állatgyógyszertárban,
  • az üzemanyagtöltő állomáson,
  • a nemzeti dohányboltban és
  • az újságosnál.
  • A szolgáltatásokkal kapcsolatos ideiglenes védelmi intézkedések

A személyes megjelenést igénylő szolgáltatás céljára szolgáló helyiség vagy helyszín köteles zárva tartani, kivéve

  • a pénzügyi szolgáltatás,
  • a közlekedési és a szállítási szolgáltatás,
  • a magánegészségügyi szolgáltatás, ideértve a szemüvegkészítést,
  • a szociális szolgáltatás,
  • a postai, a csomagküldő és a házhozszállítási szolgáltatás,
  • a totózó és lottózó szolgáltatás,
  • a járműszerviz szolgáltatás, a mezőgazdasági és iparigép-szerviz szolgáltatás, a háztartásigép-szerviz szolgáltatás, az épületgépészeti szolgáltatás,
  • az informatikai, a kommunikációseszköz-javítási szolgáltatás,
  • a temetkezési szolgáltatás,
  • az állategészségügyi szolgáltatás,
  • az állat-, növényegészségügyi, élelmiszer-vizsgálati laboratóriumi szolgáltatás,
  • az élelmiszer-feldolgozási szolgáltatás,
  • a közétkeztetési szolgáltatás,
  • az állattenyésztési szolgáltatás,
  • az ügyvédi szolgáltatás,
  • a biztonsági szolgáltatás,
  • az épületüzemeltetési és irodai szolgáltatás,
  • a járműkölcsönzési és a gépkölcsönzési szolgáltatás és
  • a mosási és tisztítási szolgáltatás
  • céljára szolgáló helyiség vagy helyszín.

Az oktatással kapcsolatos ideiglenes védelmi intézkedések

  • A köznevelési intézmények – az óvoda és a pedagógiai-szakmai szolgáltatást nyújtó intézmény kivételével – és a szakképző intézmények (a továbbiakban együtt: oktatási intézmény) tantermen kívüli, digitális munkarendben működnek.
  • Az óvodákban rendkívüli szünet van érvényben.
  • A kollégiumok – a középfokú oktatási intézmények tekintetében az e rendelet hatálybalépésekor hatályos jogszabályi rendelkezések szerint – az oktatási intézmény igazgatója döntése szerint működnek.
  • A felnőttképzésben vizsga nem szervezhető. Az e rendelet hatálybalépésekor már megkezdett és folyamatban lévő, illetve újonnan meghirdetett vizsgát el kell halasztani.

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email