A jövő hét második felében oltanak majd az AstraZenecával

A jövő hét második felében oltanak majd az AstraZenecával

A jövő hét második felében oltanak az AstraZenecával - írja a Koronavírus Sajtóközpont. A közlemény egyébként a kialakult teljes oltáskáoszra reagál, és azt írják benne, hogy a „sajtóban megjelent állításokkal ellentétben az oltási program nem állt le, a hétvégén is folytatódik”.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A sajtóban az az állítás jelent meg, hogy összeomlott az oltási rendszer, miután

  • csütörtökön tömegével hívtak be már beoltott embereket a hétvégi AstraZeneca oltásra,
  • másoknak pedig a lakhelyüktől több száz kilométerre levő oltópontra kellett volna menniük,
  • ráadásul ezeknek az embereknek semmilyen lehetősége nem volt rá, hogy lemondják/átrakassák az oltást,
  • ami miatt pénteken a kormány lefújta a 74 ezer krónikus beteget érintő hétvégi AstraZenecás oltási akciót,
  • de legalább kaptak egy SMS-t ma délután, hogy bocs.

A Koronavírus Sajtóközpont közleményében azt írja, hogy „a háziorvosoknál és a kórházi oltópontokon a következő napokban is zajlik a regisztrált idős emberek oltása a Sinopharm, a Moderna- és a Pfizer-vakcinával. Egyedül az AstraZeneca-vakcinával való oltást függesztették fel ”.

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email