Szükség van a körforgalomra

Szükség van a körforgalomra

A napokban súlyos közlekedési baleset történt Törökbálinton, egy fiatalember azóta is súlyos állapotban fekszik a kórházban. Bár a megengedettnél jóval nagyobb sebességgel haladt az autós, Elek Sándor szerint elkerülhetetlen, hogy végre körforgalom létesüljön a kereszteződésben.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az ÉrdMost is beszámolt arról a hétfőn történt közlekedési balesetről, melynek során egy érdi autós menetrend szerint közlekedő autóbusznak ütközött Törökbálinton. A fiatal férfi súlyosan megsérült, de Elek Sándor, Törökbálint polgármestere az Érd Fm 101,3-nak arról számolt be, hogy  információi szerint jó esélyei vannak a felépülésre.

A polgármester elmondta, hogy igen forgalmas kereszteződésről van szó, ahol már korábban is körforgalmat szerettek volna létesíteni, azonban az út nem Törökbálint, hanem a Magyar Közút Nonprofit Zrt. tulajdonában van. Már többször kezdeményezték a körforgalom kiépítését, de arra hivatkozva, hogy nem férne el, elutasították a kérelmet.  Elek Sándor azonban mindent megpróbál majd, hogy elérjék céljukat.

Törökbálint első embere azt is hozzátette, hogy a fiatalember a 40-es korlátozó táblánál közel 100 Km/h sebességgel ment, így ez is hozzájárult a súlyos balesethez, hiszen, ha betartja a sebességkorlátozást, akkor egy koccanással megúszta volna, de ettől függetlenül szeretnék elérni, hogy végre körforgalom épüljön a forgalmas kereszteződésben.

Hallgassák meg, mit mondott még Elek Sándor!


 

 

 

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email