Az van… – kezdené a 3 éves nagyfiam a se vége, se eleje történetet. Lehet, hogy rám ütött? Nem! Én nem vagyok az a kifejezetten dumagép típus, akit ha bekapcsolnak, dől belőle a szó. Ezért is leptem meg őrült víziómmal sokakat, mikor 13 évesen elhatároztam, márpedig színésznő leszek. Mert az olyan jó (lehet). Az is volt. Bár a színművészetire nem jutottam be. Majdnem, aztán mégsem. De a volt Nemzeti tanodájába, a Pesti Magyar Színház Akadémiájára igen. Ott aztán belekóstoltam a művészbüfé szendvicseibe, beleszagoltam a tömegöltöző mámoros illatába, főleg az István, a király előadás után (hú, de szerettem azt, de tényleg!), és persze próbára tehettem színészi tehetségem is. Rájöttem, nem abból a fából faragtak, aki ezen a pályán egyről a kettőre juthatna, úgyhogy leléptem.
Már az akadémia alatt szerettem volna bebiztosítani a jövőm, így a színházzal párhuzamosan, levelezőn elvégeztem egy főiskolai képzést, ahol valamiért a mozgókép-média szakirányt választottam. Diplomamunkám egy dokumentumfilm volt, amit Egerben egy roma srácról forgattam, aki a tanulást választva, a felemelkedésben bízva, lemosta a származása miatt ráragasztott bélyeget. Honnan jött ez az érzékenység? Nem tudom, de mindig is jószándék és jóindulat vezérel. Érdekel a világ és a benne lévő sok szín és forma. A velem született naivitásomat is igyekszem a végsőkig megőrizni.
Azért még Komlósi Gábor médiasuliját is kijártam, hogy kellő gyakorlatot szerezzek, mielőtt tényleg útnak indulok. Egészen Százhalombattáig jutottam, ahol a Halom TV érdi szekciójába kerültem. Itt ismerkedtem meg Csóli Virággal, Jeney Gergővel és Zombori Nikivel, akikkel aztán lehetőséget kaptunk, hogy Érden elindítsuk a tévét. De nyughatatlanságom más utakra vezérelt, elkalandoztam a pénzügy, a biztosítás és az üzleti élet területére. Csatlakoztam egy hazai franchise lánchoz, és másfél évig működtettem a GEKKO Képességfejlesztő Játszóházat Tatabányán.
Miért pont ott? Valószínű azért, hogy elindulhasson rádiós karrierem. Elém ugrott ugyanis az egykori Kék Duna Rádió hirdetése, hogy műsorvezetőket keresnek, hát jelentkeztem. A hangom komolyságából adódóan azonban hírszerkesztő-olvasó lehetőséget kínáltak, amit, mint izgalmasan hangzó új dolgot, mindenképpen ki kellett próbálnom. És milyen szép az élet körforgása, most Érden visszakúszott az életembe a hírgyártás. Persze azért a két rádió között volt némi tér és idő, amit igyekeztem offline és online marketinggel kitölteni, csodás sikereket és a padlóra kerülést is megtapasztalva. Mígnem elért a hír, hogy indul szülővárosomban a rádió.
Akkor, 2014-ben éppen egy női magazin megvalósításán törtem a fejem, mert egyik szívügyem a nők támogatása, de napi műsorvezetőre volt szükség, úgyhogy elengedtem dédelgetett tervem, és belevágtam ismét valami újba. A kezdeti időszak érzékeltetéséhez még keresem a megfelelő szót… Talán az abszurd lenne a legidevágóbb. Beültem a régi Spaten egyik füstös helyiségéből kialakított ablaktalan dobozba, előttem egy mikrofon, és kigyulladt az on air felirat, hogy mondjak valamit. Mit?
Na, ezért mondom, nem vagyok az a kiköpött dumagép. De tudok beszélni arról, ami érdekel. Szívvel-lélekkel emberekkel beszélgetni környezetünk helyzetéről a Zöldövezetben, vagy női sorsokat felderítve, akár poénra véve, ahogy tesszük teljesen komolyan Zsuffa Péterrel az Apád-Anyád családi szórakoztató műsorunkban. (Itt jegyzem meg műsorvezető társam férfihoz méltó feledékenységét, hogy közös projektünket elfelejtette megemlíteni saját bemutatkozásában. Ejnye, Peti, látod, milyen feledékeny vagy, ha nem vagyok melletted!)
Visszagondolok arra, mikor az Érd alsón és felsőn elhaladó vonatokra vártunk, hogy újra megszólalhassunk adásban… nagyot ugrottunk, sokat változtunk azóta. Ha csak arra gondolok, hogy én, a kalandor, 7 éve egy helyen, az Érd FM-nél vagyok! Jó, azért megspékeltem két gyerkőccel ezt az időszakot, csakhogy mégse váljék olyan unalmassá. Nem vált. Bejött. A gyerekek is, meg a rádió is, na meg a tévé, az újság, a web. Jó itt lenni, Érden élni, kiteljesedni.
