Busók Százhalombattán

Busók Százhalombattán

"Télűző tárlattal" várja a tavaszt a Barátság Kulturális Központ, amely megnyitotta a február végéig látható Busó-kiállítást a bejáratnál berendezett galériában. "Ahogy a tél átadja helyét a tavasznak, mi is úgy adjuk át kiállítóhelyeinket a busóknak, hogy segítsenek elűzni a hideget."

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A közönség még 2019-ben, a Summerfest keretében találkozhatott a busókkal Százhalombattán, innen jött – hagyományteremtő szándékkal – a tavaly februárban megvalósult városi Busójárás ötlete.

Bár a felvonulás idén elmaradt a járvány miatt, az emlékek felidézése nem hiúsult meg.  Az intézmény munkatársai az eredeti mohácsi helyszínről hoztak jelmezeket és fafaragású álarcokat, Vikár Csaba busó-nagykövet közreműködésével.

A kiállításra a város óvodásai is készítettek ruházatokat, maszkokat ábrázoló rajzokat, festményeket. A tárlat a Kovács Krisztina és Gebei Imre által korábban készített mohácsi busójárás fotóiból, valamint a tavalyi battai esemény képeiből is válogat.
 

További cikkeink

Egy közpénzzel is támogatott civil szervezet által gyűjtött személyes adatok kampánycélú felhasználása sértheti az adatvédelmi szabályokat.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email