Tavasszal hetekre bezárkóztunk, nem jártunk sehova, nem találkoztuk senkivel. Hónapokon át mellőznünk kellett barátaink, családtagjaink társaságát. Az óvodák, oktatási intézmények bezártak, online oktatás kezdődött és sokak számára a hagyományos munkavégzést a Home Office váltotta fel, így gyakorlatilag mindenkivel megszakadt a személyes kapcsolat, ilyen körülmények között ért minket a húsvét is.

Bár májusban jött az enyhítés, de ez az időszak is merőben más volt, mint az eddig megszokottak. Főként az érettségiző, ballagó fiatalok életét keserítette meg a helyzet, akik nem tudtak méltóképpen elbúcsúzni iskolájuktól, tanáraiktól, diáktársaiktól. De elmaradtak a szokásos rendezvények is, mint például a majális vagy a gyereknap.

Beköszöntött a nyár. Akár örülhettünk is volna, de mégsem lehettünk felhőtlenül boldogok, hiszen egyre többször hallottuk, jön a második hullám, így továbbra is óvatosan éltünk. Moziba, színházba, koncertre, fesztiválokra továbbra sem mehettünk, sokaknak kellett lemondania a várva-várt külföldi nyaralásról, sőt még a belföldiről is. A mi évek óta hagyományosnak mondható siófoki családi-baráti nyaralásunkat elvitte a Covid. Áprilisban dönteni kellett volna, megyünk-e vagy sem, és mivel három generációs nyaralásról van szó sok 70 év felettivel, inkább nem kockáztattunk. Áprilisban ugyanis még nem tudtuk, hogy alakul a nyár, ráadásul külföldről is érkeztek volna barátok. Persze voltunk a Balatonon, strandon, de nem volt az igazi. Ferdén néztünk arra, aki túl közel jött hozzánk, a szállodákban előírás volt a folyamatos fertőtlenítés, a szokásos svédasztalos étkezések is megszüntek.

A szeptember már ismét a korlátozásokról szólt. Így kezdtük meg az óvodát, maszkban és kézfertőtlenítést követően léphettünk be az épületbe. Mi még a szerencsések közé tartozunk, mert vannak olyan ovik, ahol még a kiscsoportosokat sem lehet bekísérni a szobába. Ekkor már egyértelmű volt, hogy a tavaszinál jóval nagyobb mértékben sújt majd minket a járvány.

Az első hullámot valahogy túlélő éttermek, üzletek még nagyobb bajba jutottak. Karrierek törtek derékba, hosszú évek alatt felépített vállalkozásokat döngölt földbe a vírus, és rengetegen váltak munkanélkülivé.

Egyre több ismerősünkről derült ki, hogy megfertőződött. Egyre többen veszítették el idős rokonukat, beteg hozzátartozójukat, van akinek a szüleit, nagyszüleit, gyerekét, testvérét, barátját vitte el a vírus.

Novemberben minden korábbinál szigorúbb intézkedések léptek életbe, és körvonalazódni látszott a korlátozásokkal teli adventi és karácsonyi időszak. Tudtuk, hogy a karácsonyi vásárok hangulatát, az önfeledt bóklászást az árusok között, a felhőtlen forraltborozást nélkülöznünk kell, és lélekben felkészültünk arra is, hogy a hagyományos családi összejöveteleket is el kell engednünk. Ráadásul a járvány megfosztott minket az első óvódás karácsonyi műsor élményétől is.

Én szerencsésnek mondhahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg magam, mert tőlem a legfontosabbat mégsem vette el: a családot és az egészségünket. Bár nekem is van hozzátartozóm, aki enyhének mondható tünetekkel átesett a fertőzősen, de az életkedvünket, a hitünket és a méltóságunkat sikerült megőrizünk.

Hogy miért kapta ezt a világ, azt még sokáig találgatjuk majd. Talán tényleg túl természetesnek vettük azt, amink van? Vagy túlnépesedtünk, túl sokan lettük a Földön? Vagy nem vigyáztunk a Földre és kizsigereltük a természetet? Vagy tényleg csak puszta véletlen, hogy elszabadult a vírus. Ki tudja? De az biztos, hogy mostantól jobban értékeljük azt, amink van.