22_03_29_erdmost_nincskep

Rekord összeggel gazdagodott az Életfa

22_03_29_erdmost_nincskep

Rekord összeggel gazdagodott az Életfa

Másfélmillió forint folyt be a Civil Liciten az Életfa Csoport Egyesület javára. Ez az összeg kiemelkedően magas, de minden fillérnek lesz helye: ha vége a járványnak, ennek az összegnek a segítségével újraindulhatnak a fejlesztő és szabadidős foglalkozások.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Ez a december volt az Életfa legsikeresebb és legintenzívebb hónapja a létezésünk óta – fogalmazott Ömböli Ágnes, az Életfa Csoport Egyesület elnöke a szervezet facebook-oldalán. 

Áginak van oka az örömre: kimagasló összeg folyt be a javukra a Civil Licit közösségi oldalon. 1.565.000 forint értékben keltek el az Érden és környékén élő, sajátos nevelési igényű és tartósan beteg – ahogy ők mondják: kacifántos – gyerekek szüleit tömörítő Életfa Csoport Egyesület javára felajánlott tárgyak, szolgáltatások.

A siker – ahogy ez általában lenni szokott – nem a semmiből jött, hanem komoly előkészítő munka eredménye volt: a december elsején induló és az óév utolsó napján záródó akcióra hetekig készültek kézműves termékekkel az anyukák. Sok művész, előadó is támogatta a csoportot felajánlásaival, így a díszek, használati tárgyak, házi csemegék mellett könyvek, cédék, iparművészeti alkotások is gazdára találtak. 

Egy hónap alatt 380 sikeres tranzakciót bonyolítottak le; 158-an csaptak le a felkínált  termékekre. A licitre felkerült 465 adomány 80 százaléka elkelt. És minden harmadik saját termék volt, azaz életfás szülő késztette, vagy ajánlotta fel szolgáltatásként. (Egy kis érdekesség: a legmagasabb áron, 32 ezer forintért egy kerékpár kelt el, a legalacsonyabb áron, 500 forintért pedig egy könyv.)

Bár nagyon készültek a Civil Licitre, és hatalmas szervező munka állt mögötte, ilyen kimagasló eredményre nem számítottak az életfások. A bevételt a különféle fejlesztő foglalkozások finanszírozására fordítják majd – mint a zene-, kutya-, illetve vízi terápia, falmászás, tudományos ismeretkör, a szülőknek pedig horgolás, élményfestés, workshopok. Az életfások azon dolgoznak, hogy ne csak a gyerekeknek, hanem a testvéreknek és a szülőknek is élményeket tudjanak nyújtani. Ez azért is fontos, mert a kacifántos gyerekeket nevelő szülők általában egy keresettel gazdálkodhatnak csak, bevételük kevesebb, mint a kétkeresős családoké, ugyanakkor a fejlesztésekre jelentős összeget kell költeniük. Azzal, hogy az Életfa ingyenesen hozzáférhetővé teszi számukra ezeket a szolgáltatásokat, illetve a szabadidős programokat, workshopokat, a gyerekeket és szüleiket egyaránt segíti. 

Jelenleg 390 tagja van a csoportnak – felső határ nincs, bárki érintett csatlakozhat. Minél többen vannak, annál lombosabbak, terebélyesebbek az ágak, hiszen annál aktívabban tudják segíteni egymást.
 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email