22_03_29_erdmost_nincskep

Fele pénzből is lehetséges

22_03_29_erdmost_nincskep

Fele pénzből is lehetséges

Interjú Csőzik László polgármesterrel a héten indult útfelújítási programról.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Elkezdődött a régen beígért aszfaltozási program Érden. Mi tartott ilyen sokáig? Több helyen megjelent, hogy az útfelújítások fedezete a város rendelkezésére állt, hiszen benne volt abban a 700 millió forintban, amit még tavaly kapott a város az államtól működési támogatásként.

Tény, hogy Érd és a hozzá hasonlóan forráshiányos települések a kötelező feladataik ellátására minden évben a központi költségvetéstől kérnek többlettámogatást. Így volt ez tavaly és így van ez idén is. A tavalyi 700 millióból a város 50 milliót költhet útfelújításra. Ebből készülhet el az első három utca, a Dagály, a Keserűfű és a Csalogány aszfaltozása. Az általunk tervezett első ütemben viszont még 20 utca szerepel, és erre nem kaptunk egy fillért sem. Ez körülbelül 250 millióba kerül, és ezt magunknak kell előteremtenünk. Jelenleg a legnagyobb megtakarításunk a kézilabdacsapat költségvetésének átalakításából jön, ezért mondtam, hogy amit ott megtakarítunk, abból aszfaltozhatunk.

Azt mondta, idén is kért a város működési támogatást…

Kértünk, de a kormány egyelőre a füle botját sem mozgatja. Ha ez a pénz nem érkezik meg, az aszfaltozás elmaradása lesz a legkisebb probléma, amivel szembe kell néznünk, de én bízom benne, hogy a kormány nem hagy magára 75 ezer embert.

Milyen ütemben tudnak majd haladni?

Blokkonként haladunk. Minden ütem 20-25 utca. Így fél évente elkészülhetünk egy kupaccal. A cél az, hogy a gépek folyamatosan dolgozzanak, és legfeljebb a durva téli hónapokban álljanak le rövid időre. A mostani szakaszon április óta dolgozunk, de már most készítjük elő a tavaszit. 

Mi alapján határozzák meg az utcák sorrendjét?

Ez első körben random módon történt, figyelembe véve az egyéni képviselők véleményét, akik közvetlen kapcsolatban állnak a lakosokkal. Hamarosan azonban egy profi szakértői csapatot bízunk meg a város útkoncepciójának előkészítésével, és az ő szakvéleményük is befolyásolja majd a későbbi sorrendet. A legégetőbb a helyzet Dombos-Parkvárosban, a folyó és a madárnevű utcák, valamint a Vincellér környékén, de érthető módon mindenkinek a maga környéke a legsürgősebb. Szerintem ebben az ütemben a ciklus vége felé elérhetjük, hogy minőségi áttörés legyen a városképben. A nagyon durva porzó utak döntő többségét át tudja alakítani.

Korábban arról volt szó, hogy a mellékutcákat úgynevezett mart aszfalttal terítik le. Szakértők már akkor figyelmeztettek arra, hogy nem ez a megoldás, mert a mart aszfalt lerakása gyors ugyan, de csak a szálló por színét változtatják meg vele. Fehérről feketére.

Volt ajánlatunk mart aszfaltra, és bevallom, nagyon kecsegtetőnek tűnt, hogy azzal gyorsan haladhatnánk. De körbejártuk a problémát, és kiderült, hogy igazuk van a kétkedőknek. Ezért döntöttünk úgy, hogy minden esetben a teljes útszerkezetet cseréljük, és csak a megfelelő szilárdság eléréséhez használunk mart aszfaltot. A felső réteg mindenhol vadonatúj aszfalt lesz.

Tételezzük föl, hogy nem jön a várt működési támogatás. Ez esetben milyen forrásokat használhat fel a város útfelújításra?

Van néhány kisebb tétel, ami erre fordítható. A MÁV például most vonult le a vasútépítkezésekről, jó pár utcát ennek a büdzséjéből állítunk helyre. A Modern Városok Programjához tartozó csomópont-felújítások részeként is elkészülhet néhány odavezető kis utcaszakasz aszfaltozása.

Van itt még egy hatalmas tétel, az a bizonyos 60 milliárd forint, amit még 2018-ban ígért meg Kósa Lajos és Aradszki András. Ellenzéki képviselők állítják: ennek felhasználása a város jelenlegi vezetése miatt áll, mert nem készítették el az ehhez szükséges koncepciót.

A nagyotmondáson kapottak kényelmetlen füllentése. Mi lennénk a legboldogabbak, ha kiderülne, hogy ez nem az a választási lufi volt, aminek látszik. Aradszki azzal védekezik, hogy azért nem jön a pénz, mert nem készítettük el az ehhez szükséges útkoncepciót. Érdekes, ezt senki nem mondta eddig, és ha így lett volna, T. Mészárosék miért ültek a babérjainkon? Lett volna másfél évük rá, de az alatt kínosan hallgattak az útprogramról, illetve egy egyoldalas ábrával szúrták ki a közgyűlés szemét. Mi nekilátunk a koncepciónak, és ez legkésőbb februárig az asztalukon lesz. Reméljük, akkor tényleg kinyitja majd a kormány a bukszáját.

Mit tartalmaz ez a koncepció?

Az emberek azért költöznek Érdre, mert itt nyugalomra vágynak. A koncepció leglényegesebb eleme tehát az, hogy a lakó- és pihenő övezetekből, vagyis a mellékutakról a főutakra tereljük a város forgalmát. Ezt a célt szolgálja majd a lakóutcák sebesség- és forgalomcsillapítása, illetve egyes utcák egyirányúsítása is, amire a legutóbbi példa a Szendrői utcára tervezett virágládás megoldás. Ugyancsak a koncepció része, hogy a bringásoknak legyen biztonságos útvonaluk a Parkvárosból a központba. Eddig a Riminyákin és a Bajcsyn közlekedhettek, de ezek olyan forgalmas utak, hogy kerékpárral csak kevesek számára jelentenek vonzerőt. Saját ötletem volt, hogy aszfaltozzuk le a Badacsonyi, a Barackfa és az Emil utcát, és kössük össze ezeket, hogy egybefüggő tengelyt alkotva vezethessék le a kerékpáros forgalmat a belvárosba. Az első ütemben ebből két utca, a Barackfa és a Badacsonyi készülhet el, jövő tavasszal jöhet az Emil utca is. Az aszfaltozásos projekt keretében figyelünk arra, hogy a település egyes részei között összefüggő, biztonságosan kerékpározható útvonalak alakuljanak ki, amelyek közül ez lesz az első, a pilotprojekt.

Átláthatóságot ígértek a pályáztatásban, hogyan tudják ezt biztosítani?

A korábbi gyakorlat szerint volt ugyan közbeszerzés ezekre a munkákra, de a győztes, az „udvari beszállító” a legtöbbször ugyanaz a cég volt. És valahogy a vesztesek is ugyanabból a körből kerültek ki. Úgy tűnt, mintha leosztották volna ezeket a szerepeket, persze a végén mindenki jól járt így vagy úgy. Mi szakítottunk ezzel a gyakorlattal. Meghívásos pályázatot írtunk ki: olyan kivitelezőket kerestünk, akik régóta a szakmában vannak, kellően tőkeerősek és jók a referenciáik. Nem az oligarchák mamutjaival akartunk szerződni, hanem azokkal, akik alvállalkozóként a tényleges munkát végzik. Minden esetben 5-7 ilyen céget hívtunk meg, és láss csodát, kiderült, hogy a munkát a korábbi ár feléért is el lehet végezni.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email