„Semmi más nem történt, egyszerűen visszafoglalták az élőhelyüket” – mondja Haraszthy László természetvédelmi szakértő, a WWF ( World Wide Fund for Nature, magyarul Természetvédelmi Világalap) volt igazgatója és a hódok visszatelepítési tervének írója). „Most körülbelül olyan sokan lehetnek, mint amilyen sokan voltak azelőtt, hogy túlvadászták volna őket.”

Az ország legnagyobb rágcsálóira valóban sokan vadásztak húsa és pézsmája miatt, olyannyira sokan, hogy a 20. század elejére szinte teljesen eltűntek. A WWF az ezredfordulón azonban visszatelepítette őket, ami annyira sikeres volt, hogy míg 2013-ban még csak körülbelül 1000 példány volt az országban, a tavaly év végi hódkonferenciára (sic!) már közel 10 000 hódról adtak számot a szakemberek. A hódok tehát nagyon jól érzik magukat nálunk, már csak azért is, mert védett állatnak számítanak, és Magyarországon természetes ellenségük sincs.

Dombi Orsolya, akit biológusként érdekel minden, ami az élővilággal kapcsolatos, azt meséli, a „mi” hódunk, azaz az eurázsiai hód a kanadaival ellentétben csak ritkán épít gátat. Otthonát a partfalban ássa ki, ahol a víz alatti bejárattól több méter hosszú folyosórendszeren keresztül közelíti meg az üregét.

„Ha elindulunk a part mentén, a jellegzetes homokóra alakban kirágott fákból tudhatjuk, hogy a közelben élnek. Itt, Érden inkább érdekességnek számítanak, nagy kárt azonban nem okoznak.”

Haraszthy László is ezt erősíti meg, amikor azt magyarázza, a nagy folyók mentén a hódok nem okoznak problémát, csak a kisebb vízfolyásoknál jelenthet gondot, ha átfúrják a gátat vagy lyukakat ásnak bele, illetve a kisebb csatornák mentén faültetvényeket rágnak ki. Utóbbi esetekben a természetvédelmi hatóságtól lehet kérni engedélyt a kilövésükre vagy befogásukra,  ugyanakkor húsukat, prémjüket nem lehet értékesíteni. Az érdi Duna-parton a kilövés veszélye nem fenyegeti őket.