Én már a cseresznyésben leragadtam. Próbálgattam, hol érettebb, hol édesebb, hol feketébb, hol ropogósabb a gyümölcs, így érezhette magát Éva az édenkertben. A cseresznyefákat úgy metszették, hogy a terméstől roskadozó ágak jól elérhetők, a törzsek könnyen mászhatók, de állványokat is adnak a kísérleti telep munkatársai. Láthatóan boldogok, hogy nagy az érdeklődés. Később megértem, miért: valamennyien növényvédők, fajtanemesítők, kutatók, akik szó szerint a munkájuk gyümölcsét teszik most közkinccsé. És azzal, hogy tőlük vásárolunk 400 forintért, és nem a piacon négyszerannyiért, a további kutatómunkát is támogatjuk. Mindenki nyer.
Érésgyorsítóval
Sokakat nem is csak az olcsó gyümölcs hoz ide, hanem a jó családi program lehetősége. Juhász Evelin Tárnokról, barátnője Budaörsről érkezett, két kis hároméves fiúcskával. Azt a fát választották ki, amely kegyesen olyan mélyre nyújtja az ágait, hogy a picik is elérik. Kerül gyümölcs bőven a vérvörösre színeződött kis szájacskákba is, meg egy kevés a tejfölös vödörbe, amely időnként kiborul, akkor legalább össze is lehet szedni.
„Fogyasztásra szedjük, nem tesszük el a cseresznyét, bár lehetne. Emlékeszem, a nagymamám például nagyon finom lekvárt főzött belőle. Nem készültünk arra, hogy ennyire sok a termés, úgyhogy lehet, hogy holnap is visszajövünk” – fontolgatja Evelin. Barátnője még azt is hozzáteszi, mennyire fontos, hogy a gyerekek lássák, a cseresznye fán terem, nem a boltban.
Egy perzsa család Budafokról érkezett, három gyerekkel. Céltudatosan kiválasztottak egy bőtermő cseresznyefát, odacipeltek egy állványt, és módszeresen letermelik. Az anyuka és a nagyfiú a fán, az apuka a földön, a középső kislány ringatja (míg bírja) babakocsiban nyöszörgő testvérét, aki unja már a szüretet. Föltűnik, hogy egymás közt is magyarul beszélgetnek, és mikor megkérdem az apukát, Sardart, elárulja, hogy 12 éves korában hozták a szülei Iránból Magyarországra, csaknem 30 éve él itt. „Anyu, nem baj, ha ma nem ebédelek?” – kérdi a nagyfiú, mikor már degeszre ette magát cseresznyével, és meg is kapja a felmentést. Egy battai asszony is fölmászik melléjük az állványra, és közben aggódva kérdezi tőlem, mit tudok, tényleg fel akarják-e számolni az Elvira majort? Mert az nagyon nem volna jó.
Idén ősszel lesz 70 éves a gyümölcs génbank és kísérleti telep – hivatalos nevén a NAIK Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kutatóintézete, amelynek érdi telephelye a város határában található. 2015-ig egységes szervezetben működött a kutatás és a gazdálkodás, azóta viszont a kutatóintézetnél csak a kísérleti ültetvények maradtak – a fajtagyűjtemény, a központi törzsültetvény, a génbank. Nincs se saját gépük, se elég emberük arra, hogy a gyümölcsöt módszeresen leszedjék. A mostani szedd magad akció a fiatal kutatóknak köszönhető, akik vállalták, hogy kutatómunkájuk helyett néhány napig az értékesítést segítik.
„A kísérleti ültetvényen nem is lehetne ipari módszerekkel betakarítani – magyarázza dr. Preininger Éva, a kutatóintézet igazgatóhelyettese –, itt ugyanis nem ugyanaz a fajta van tíz sorban, ahová odamehetne a rázógép vagy egy brigád. Különböző fajtákat ültettünk (egy fajtából kettő-négy fát), amelyek különböző időpontokban érnek. Ráadásul egy-egy fa sem egyszerre érik be, ezért a termőterületeken érésgyorsítóval kezelik a fákat – ami 7-10 nap alatt lebomlik –, hogy egyszerre lehessen szüretelni. Itt azonban ilyet nem alkalmazhatunk, hiszen úgy nem tudnánk megfigyelni és összehasonlítani a különböző fajták érését, ellenálló képességét, fajtatulajdonságait. Korábban voltak olyan munkatársaink, akiket ki lehetett küldeni az ültetvényekre a termést leszedni, most viszont legfeljebb a fiatal kutatókat tudjuk erre megkérni. Ugyanakkor sajnáljuk kárba veszni a gyümölcsöt, ráadásul így, »kutatási melléktermék eladás « révén némi bevételre is szert tehetünk.”
Az akció egyik motorja Kalmár Klementina intézeti mérnök, növényvédelmi szakember. Preininger Éva szerint ő „a mi mindenes üdvöskénk”, aki szól, hogy mikor kell kaszálni a füvet, mikor kell talajmunkákat végezni, permetezni, levágni a száraz ágakat. Klementina elmondja, hogy növényvédelmi szempontból is fontos, hogy lekerüljön a fáról a gyümölcs, különösen, amikor a sok esőtől megduzzadó, kirepedő szemeken megtelepednek a kórokozók, hiszen ha a fertőzött termés a fákon marad, azzal a jövő évi termésre is átkerül a betegség.
Ha jön a meggyvész?
A szedd magad akció remek találmány, ám nekem az is eszembe jut, hogy mikor (jó régen) gimnazista voltam, azzal kezdődött a tanév, hogy a közeli borgazdaság területére vittek minket szüretelni. Azt hiszem, nagy hasznot hajtottunk, még versenyeztünk is, ki szed többet. Manapság civil szervezetek is tudnak önkénteseket toborozni ilyen célra. Kérdeztem Preininger Évát, hogyan fogadnának ilyen jelentkezőket, amire azt felelte, boldogan.
A gyümölcstermesztési kutatások és a génbanki tevékenység minden országnak elemi érdeke. Az Elvira major eredményei e tekintetben nemcsak Magyarországon, de az egész középeurópai térségben kiemelkedő jelentőségűek. A gyűjteményt, vagyis a génbank állományát alkotó mandula, őszi- és kajszibarack, körte, alma, dió, naspolya, birs, szilva, cseresznye, meggy és egyéb fajtákból mintegy 2000 tételt (4000 fát) tartanak nyilván.
„A génbanki tevékenység azért fontos – magyarázza dr. Békefi Zsuzsanna, a génbank tudományos főmunkatársa, aki ma szintén szedd magad felelős –, mert a nagyüzemi termesztés csak néhány fajtára összpontosít. Azokra, amelyek a leginkább piacképesek: a legnagyobbak, legédesebbek, amelyek sokáig elállnak, vagy amelyeket a legkönnyebb betakarítani. Ezek a slágerfajták bőven teremnek, rázhatóak, nem potyognak le idő előtt. Ám a fogyasztói igények változnak, és a termesztett fajták egy idő után az új betegségek, kártevők megjelenésével, a klímaváltozással sem tartják a lépést. Ilyenkor fontos, hogy legyen hová visszanyúlni, és kikeresni azokat az ősi, vad fajtákat, amelyek nem annyira érzékenyek a betegségre, jobban bírják a szárazságot, vagy különleges minőségükkel újdonságként keltik fel a fogyasztók érdeklődését. A génbanki adatbázisban nyilvántartott 250 meggyfajta nem szaporítható, kiszorult a termelésből, mert nem gazdaságos a termesztésük, de részei a nemzeti génvagyonnak, vagyis a Kárpát-medencében honos fajták gyűjteményének. Ha valamilyen speciális igény merül fel, van mihez visszanyúlni. Most például a gyümölcsök egészségvédő értéke került előtérbe, ami 20 éve nem igazán volt fogyasztói szempont, így a termesztett fajtáktól sem a legmagasabb antioxidáns-tartalom volt az elvárás. Az igények változása mentén arra is választ tudunk keresni, hogy C-vitamin-tartalom vagy akár antibakteriális hatás szempontjából melyik fajtákkal érdemes foglalkozni. De ha bárkinek bármilyen egyéb ötlete támad 30 év múlva, arra is itt lesz ez a hatalmas tudásbázis, és a régi fajták tulajdonságai is elérhetővé válnak.”
„A fajtanemesítés folyamata minimum tíz év – fűzi hozzá Preininger Éva –, a keresztezéstől a magvetésen, kiültetésen, és a négy-öt év múlva termő fák évekig tartó megfigyelésén át az új fajta bejelentéséig. Ahány mag, annyiféle egyed, úgy különböznek egymástól, akár a családban a testvérek. A cseresznyenemesítés a fő profilunk, jelenleg mintegy 16 000 egyed van a kísérleti telepen. Ezerből talán egy olyan lesz, amelyiket érdemes új fajtaként bejelenteni, de ehhez mindet föl kell nevelni. Sok minden befolyásolja, hogy ezt az egyet mi alapján választjuk ki. A termelőt az érdekli, hogy a termésbiztonság jó legyen, sokat lehessen róla betakarítani, a fogyasztót pedig a termés minősége. Fontos nemesítési szempont az érési idő széthúzása is, hiszen a minél korábbit keresik a fogyasztók.”
A fajtabejelentésnek komoly költsége van, viszont, ha sikerül levédetni egy fajtát, onnantól bevételt termel, a faiskolai eladások után bizonyos százalék jár a nemesítőnek. Ha a meggy és Érd szóba kerül, mindenki azonnal rávágja: a bőtermő! Akárcsak több más, világszerte ismert érdi meggyfajta, a bőtermő nemesítése is Maliga Pál nevéhez fűződik. „Ez volt az első öntermékeny fajta – magyarázza a népszerűség titkát Preininger Éva. – Korábban a Pándy, meg a „félvad” cigánymeggy volt a legelterjedtebb. A Pándy nagy szemű és piacképes volt, de rossz termésbiztonsággal, hiszen kellett hozzá porzós fa. A cél az 50-es 60-as években az volt, hogy öntermékeny meggyet nemesítsenek, ebben volt úttörő szerepe az intézet nagyhírű munkatársának, Maliga Pálnak. Manapság egyre többet foglalkozunk azzal, hogy a betegségekre kevésbé érzékeny fajtákat nemesítsünk.”
Sosem látott kártevők
Ezek a kutatások azért is felértékelődnek, mert már megjelentek a klímaváltozás legbosszantóbb hírnökei, a mediterrán vidékekre jellemző kártevők, például a foltosszárnyú muslica (Drosophila Suzukii), amely a bogyósokat károsítja. A kutatóintézet pályázati forrást is nyert ennek megfigyelésére, illetve a védekezés módjának kidolgozására.
„A málna- és szederszemeket 6-8 lárva is rághatja egyszerre, míg ehetetlenné nem folyósítják – magyarázza Kalmár Klementina. – Hatékony védekezés még nincs ellenük. Sokat foglalkozom a diófúró léggyel is. Próbálunk olyan technológiát fejleszteni, amely lakossági védekezésre is beválik.”
A kártevők mellett a megvadult időjárást is a klímaváltozás számlájára írhatjuk. A meggy kitűnő állapotban van, 12 hektáron szépen terem, lé lesz belőle. A cseresznye egyes fajtái viszont megsínylették a sok esőt. Némelyik fán tökéletes minőségű a termés, másokon sok a rothadásnak indult szem. A kajszit teljesen elvitte a fagy, a fagygyertyák mínusz 9 foknál már kevésnek bizonyultak, és a szilvatermés sem lesz túl bőséges.
„Azért is gondoltuk, hogy meghirdetjük a szedd magad akciót, mert idén kevés és drága a gyümölcs – hangsúlyozza Kalmár Klementina. – Először a koronavírus-járvány, aztán az aszály, majd a fagy, végül az esőzés, olyan évet írunk, amilyenre nem számítottunk. Ezzel az akcióval most mi is jól járunk, és az emberek is hozzájutnak megfizethető gyümölcshöz.”
Tetlák Örs alpolgármester jelentős szerepet játszott abban, hogy az Elvira major Érdikum lett. Most azért jött, hogy személyes jelenlétével is támogassa szívügye működését, de ha már itt van, szed egy kevés meggyet is. „Értékelhetnénk, hogy ilyen jelentős kutatóbázis működik Érden – mondja két gyümölcs kóstolása között –, és jobban kihasználhatnánk a tevékenységéből fakadó lehetőségeket. Egy ilyen intézménynek is szerepe lehet abban, hogy formálódjon bennünk az érdiség érzése, és ki tudjunk nőni az alvóvárosi létből. Ez csak akkor sikerülhet, ha vannak közös történeteink. Az Elvira major lehetőséget kínál erre. El tudnék képzelni olyan iskolai programokat, amelyek tudatosítják a gyerekekben, mekkora érték van a városuk határában.”
Mihalicz Csilla
