Az ötletgazdáról se feledkezzünk meg: a Topoly utcai Idősek Otthonának munkatársai maguk keresték fel azzal az önkormányzatot, hogy szeretnék, ha egy anyák napi műsorral oldhatnák azt a feszültséget, amit a már hosszú ideje tartó bezártság okoz a lakókban. Az önkormányzat felkérte hát a Szepes Gyula Művelődési Központ munkatársait, gondoskodjanak egy anyák napi műsorról, de ne csak a Topoly utcában, hanem Érd valamennyi idősek otthonában.
Így történt, hogy vasárnap 10-kor az Árpád utcai Napfény Otthon lakói egy igazi szerenádot kaptak anyák napja alkalmából: az erkélyekről hallgathatták, ahogy Petróczi Gábor előadja a számukra oly kedves slágereket (többek között Kovács Katitól vagy a Neotontól). 11-kor pedig a maszk mögötti énekléssel viccelve, már a Topoly utca lakóit sikerült kicsit jobb kedvre deríteni és megnevettetni, ami ebben a helyzetben úgy kellett már, mint egy falat kenyér. Az énekes délután aztán tovább „turnézott” a városban, felköszöntve a Napfény Otthon óvárosi és Kende utcai (hölgy) lakóit is.
Ennél már csak az eshetett jobban az ünnepelteknek, hogy találkozhattak régen látott családtagjaikkal is, akikkel az udvaron, egymástól tisztes távolságban leültetve bár, de beszélgethettek. És nincsen anyák napja virág nélkül: az idősotthonok hölgylakói Szűcs Gábor és Tetlák Örs alpolgármestertől vehettek át egy-egy szál fehér rózsát.
Ilonka nénihez, a Topoly utcai otthon lakójához, most nem jött el a családja Szabolcsból, de azt mondja, jobb is így, mert furcsa lett volna egymástól ilyen távol üldögélve beszélgetni velük. A műsorról annyit mond, tetszett neki, mert már nagyon nehezen viselik a bezártságot, de jobb hangulat szokott kerekedni, amikor a többi társával együtt, egymás mellett élvezhetik az előadást, nem pedig ennyire szétszórva egymástól. Reméljük, ennek is eljön nemsokára az ideje.