Az anyának, akinél, míg kórházban volt, kikapcsolták az internetet, és most nem tudja, hogyan készüljön fel a tanórákra a gyereke.
Ez mind kaja? – kérdezi az idős úr, amikor átveszi a tömött nejlonszatyrot. Konzervek, olaj, liszt, egyéb tartós élelmiszerek kerültek a zacskóba. „Tavaly amputálták a lábam, egy jó baráhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg szokott bevásárolni nekem, de mivel ő is elmúlt hetven, nem mer kimenni. A nővérem hoz ezt-azt, pár szem krumplit, kenyeret, de ő sem fiatal már, nem cipelhet” – mondja, hozzátéve, hogy járták már nála az érdi focisták is, akik önkéntesként vásároltak be neki. Mi most az egyházak képviseletében érkeztünk, jobban mondva Paróczai Zoltánné Mariann az, aki az ételszállítást szervezi, koordinálja és bonyolítja, én csak elkísérem az egyik útján. Tíz név és cím szerepel a listán. Mariann a kiszállításnál érdeklődik, kinek mire volna még szüksége, és az egységcsomag mellé tesz egy kis felvágottat, sajtot, vagy épp kutyaeleséget. „Az érdi egyházak, gyülekezetek évek óta szerveznek vasárnapi melegétel-osztást, a Szociális Gondozó Központ együttműködésével. Idén a járványveszély miatt korábban befejeződött ez az akció. Úgy gondoltuk, azokat a rászoruló idős, illetve nagycsaládos embereket, akik már korábban a szervezők látóterébe kerültek, élelmiszer-csomaggal látjuk el. Szinte mindegyik érdi plébánia, gyülekezet, illetve több egyházi szervezet is csatlakozott, azok a helyi vállalkozók pedig, akik a melegétel-osztást támogatták, az Emberi Hang Alapítványon keresztül pénzzel segítik az akciónkat. A Szent Vitus Alapítványtól is kaptunk segítséget. A raktárunk az Érd-parkvárosi Baptista Gyülekezet egyik helyiségében van, ide hozzuk az élelmiszert, és innen szállíhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg az egyik kollégámmal naponta a tartós élelmiszer-csomagokat” – mondja Mariann, miközben az első címre autózunk. A kertben három kutya, Mariann arról is kérdezi a kapuban álló idős urat, hogy az állatoknak van-e mit enniük. Elbeszélgetünk egy kicsit – biztonságos távolságot tartva –, és irány a következő cím.
Árokásás 80 felett
Hamarosan odaérünk a kis házhoz. Mosolygós bácsi jön a kapuhoz, egyedül él, a fia külföldön, a jelenlegi helyzetben nem tudja őt segíteni anyagilag, de azért nem panaszkodik: a környékbeli boltos házhoz hozza a lejáratos élelmiszert, volt, hogy süteményt is kapott. „Különben is, még dolgozom, oszlopokat ások” – mondja nevetve. Meleg étel is kerül az asztalra, a bácsi rendszeresen főz, „a lebbencstől a bablevesig megcsinálok mindent, eljárok a boltba is”. Van, aki kiváltsa a gyógyszereit, kérdezem. „Aranyos, ötven éve nem szedek gyógyszert” – jön a válasz.
Akikhez ellátogatunk, egyedül élnek. Van, akit az unokája rendszeresen látogat, de van olyan is, akinek senkije sem él már, három macska az egyedüli társasága. A listán egyre több a kipipált név, egy hely van, ahová nem jutunk be, mint a szomszédoktól megtudjuk, kórházba került az idős férfi. Mariann sokakat ismer már, régtől szállít nekik ételt, de olyan is van, aki csak most került fel a listára, mert valaki jelzett, hogy itt is szükség volna a segítségre. Ilyen az az asszony is, aki a következő címen nyit ajtót. A papíron a neve mellett zárójelben az ötös szám szerepel, ez azt jelenti, hogy ennyi ember él egy háztartásban. „Ilyenkor több csomagot adok”, mondja Mariann.
„Várjanak egy kicsit, szólok a fiamnak. Nemrég műtöttek, nem emelhetek” – mondja a vékonyka, szőke, sápadt asszony. Egyedül neveli a négy gyermekét, keresete nincs, mivel régóta húzódó betegsége miatt dolgozni nem tud. A családi pótlékból élnek, és „néha apa is ad valamit”. A gyerekek hat-tizennégy évesek, egyikük kiszalad a kapun, szégyellős mosollyal nyúl a két csomagért. „Elbírsz még egyet?” – kérdezi Mariann, és a kezébe nyom egy harmadikat is. Sajnos, az anyuka a hozott ennivalóból nemigen ehet, szigorú diétára szorul, zsírszegény, de fehérjében gazdag ételekre. Hogyan tudja ezeket beszerezni? Valószínűleg sehogy. Míg a kórházban volt, az internetet is kikapcsolták, így most az a legnagyobb gondja, a hogyan oldja meg a gyerekek távoktatását. Mariann ígéri, másnap visszatelefonál, addig írja össze, milyen ennivalóra volna leginkább szüksége.
Elárvulva, karanténban
Jön az utolsó állomás: még a Habilitációs Központból ismerem a sérült fiatalembert, aki a beteg húgával él egy háztartásban. Elárvultak, szerencsére a fiatal lány új gondnoka a szívén viseli a sorsukat, az Érd-parkvárosi református gyülekezet is támogatja őket, minden áldott nap főznek nekik, emellett Mariann és Vassné Baki Ilona református lelkész rendszeresen vesz és visz ennivalót a számukra. „Ne jöjjetek közel, csak távolról üdvözöljük egymást” – inti őket a kapuban. Jó negyedórát maradunk, sok a mondanivaló, de lassan indulnunk kell, Mariann még bevásárol este egy önkéntes házi karanténban élő házaspárnak. A tízből végül hét címre jutottunk el három óra alatt. Ez talán nem tűnik soknak, de akiknél jártunk, azoknak annál többet jelent az a tíz perc, amit ha biztos távolságban is egymástól, mégis együtt töltünk. Van, aki a gyerekkoráról mesélt, mások a családi tragédiájukat elevenítették fel. A nagy zacskó ennivaló mellett a figyelem a legfontosabb ajándék.
Ádám Katalin
Aki szeretné támogatni az egyházak ételosztását, az Emberi Hang Alapítványon keresztül megteheti az alábbi számlaszámon (ételosztás megjelöléssel): 10403136-31305332-00000000
