A legnagyobb jó szándék mellett is nehéz huzamosabb ideig a négy fal között, rokonoktól, barátoktól, ismerősöktől elvágva léteznünk. Miért szenvedünk ennyire az izolációtól?

Az ember természetéből adódóan keresi a társai közelségét. Őseink már a kőkorszak óta rájöttek, hogy csoportba verődve és együttműködve hatékonyabban tudnak a fennmaradáshoz szükséges mennyiségű élelmet gyűjteni. A fenyegetések elleni védekezés is könnyebbnek bizonyult összefogva, mint egyedül. A mai ember pedig hozzá van szokva, hogy rendszeresen összefut a barátaival, meglátogatja a rokonait, edzeni jár, színházba, moziba megy és a többi, nem egyszerű ezeket a megszokásokat hirtelen nullára redukálni. Legalább olyan nehéz, mint mondjuk elhatározni, hogy mostantól nem fogyasztunk több cukrot. Nem lehetetlen, de biztosan szenvedünk tőle mindaddig, amíg meg nem szokja  a szervezetünk.

Idegesebbé válunk a bezártságtól?

Az emberek nagy része már öt hete be van zárva. Nagyon lecsökkentek az ingerek, amelyek érnek minket, és ez hajlamossá tesz arra, hogy a bolhából is elefántot csináljunk. Egyszerűen vágyunk arra, hogy kibeszélhessük magunkat. A kommunikáció, egymás megérintése genetikailag belénk van kódolva. Hiába érintkezünk mobil eszközökön keresztül, a kütyük nem nyújtják ugyanazt az élményt, mint a személyes találkozás.  A videóchat nem tudja pótolni a fizikai kontaktust, márpedig az ember egyszerűen szereti az érintést. 

Miért van ilyen nagy szükségünk simogatásra, ölelésre?

A testi érintkezésnek fontos szerepe van, hiszen hozzájárul az örömérzethez és az emberek közötti kötődés kialakulásához, fenntartásához. Nem véletlenül ajánlják a szülőknek, hogy teremtsenek minél előbb minél több bőrkontaktust az újszülöttjükkel, mert ennek rengeteg bizonyított haszna van a szívritmus és a légzés szabályozásától kezdve a fertőzések távol tartásán át a szoptatást beindító hormonok termeléséig, illetve a stresszhormon-termelődés csökkentéséig. De az érintés jótékony egészségügyi hatásai nemcsak csecsemőkorban, hanem később is megfigyelhetők. A kevesebb fizikai érintésben részesülő tinédzserek például több vizsgálat szerint hajlamosabbak az agresszióra.

Ez azt jelenti, hogy a fizikai kontaktus és mások társasága biológiailag is hatással van ránk?

Pontosan ezt jelenti. A társas érintkezés olyan hormonokat – főleg endorfint, szerotonint és oxitocint – szabadít fel, amelyek hozzájárulnak a boldogságérzetünk növekedéséhez. Ezt nemcsak az ismerősökkel való találkozás válthatja ki, hanem az a sporteseményeken, koncerteken és hasonló tömegrendezvényeken tapasztalható élmény is, amelyet a közös szurkolás vagy éneklés, a másokkal megosztott tapasztalaton keresztül létrejövő kötődés érzete jelent. A magány ezzel szemben tartós stresszhelyzetté alakulhat, amely  a mentális és a fizikai egészséget is veszélyezteti. A huzamosabb egyedüllét depresszióhoz, magas vérnyomáshoz, szív- és érrendszeri problémákhoz és alulműködő immunrendszerhez vezethet.

Hogyan vészelhetjük át depresszió nélkül a karantént?

Úgy tudunk ezen dolgozni, ha megpróbálunk pozitívan tekinteni az életünkre. A hálaadás, a köszönetmondás, a pozitív megerősítések hozzájárulnak ahhoz, hogy jobban legyünk. Használjunk ki minden lehetőséget, amivel töltődni tudunk, legyen szó arról, hogy a kávénkat a teraszon isszuk meg és élvezzük a napsütést, vagy arról, hogy örömet okoz számunkra a mozgás, egy jó film vagy minden olyan tevékenység, ami korábban jó érzést váltott ki belőlünk. Ajánlom, hogy nézzünk vígjátékokat, egy jó nevetés rengeteg endorfint szabadít fel a szervezetünkben, amitől sokkal jobban fogjuk érezni magunkat. Emellett próbáljuk magunkban megkeresni azokat a megoldásokat, amelyek boldoggá tesznek. Ebben segíthet, ha elkezdünk naplót vezetni, és leírjuk, hogy mi volt az, amitől mosolyra görbült a szánk, így amikor rosszabb a hangulatunk, vissza tudjuk idézni, mit kell tennünk annak érdekében, hogy újra derűlátóbbak legyünk.

Mindenkinek nehéz ez az időszak, de mi van azokkal, akik egyedül élnek?

Szerintem ők vannak most a legnehezebb helyzetben, mert számukra az sem jelent vigaszt, hogy a közvetlen környezetükben élőket megöleljék, és a testi kontaktus által töltődjenek. Nekik érdemes lehet elgondolkodni azon, hogy örökbe fogadjanak valamilyen kisállatot, akiről gondoskodniuk kell. A törődés, a szeretet sok pozitív érzést kelt, amivel elviselhetőbbé tehető a magány.

Mit tehetünk még, hogy járványügyi távolságtartás idején se őrüljünk bele a társas kapcsolatok hiányába?

Feltétlenül azt javaslom, hogy a családos vagy párkapcsolatban élő emberek öleljék meg egymást minél többször, de akár egy családi masszázs is sokat segíthet. Sőt, aki egyedül él, azt is arra bátoríhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg, hogy masszírozza át magát, ahol tudja, mert az ennek hatására beinduló agyi aktivitás segít a stresszhormonok szintjének csökkentésében. Ez pedig létfontosságú a mostani időkben, amikor a ránk kényszerített magány krónikus stresszhelyzetet teremt.