22_03_29_erdmost_nincskep

Még lehet jelentkezni a Kőrösi labdás és kézműves osztályába

22_03_29_erdmost_nincskep

Még lehet jelentkezni a Kőrösi labdás és kézműves osztályába

Április 24-én éjfélig lehet jelentkezni az érdi Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola labdás osztályába, amely a következő tanévtől kettéosztva kézműves tagozattal indul.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Harmadik alkalommal indítja el labdás osztályát a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola, ahol minden labdával kapcsolatos mozgásformát a gyerekek rendelkezésére bocsátanak.

„Megpróbáljuk az igen energikus és mozgást igénylő gyerekeket is ezzel a fajta munkával rendre és fegyelemre szoktatni, akik egyébként hihetetlenül mozgékonyak és szinte kifáradhatatlanok” – mondja a labdás osztályt korábban kezdeményező testnevelő, Firnicz József. „Ennek az egyik célja, hogy ezek a gyerekek egy kicsit többet kapjanak, mint a normál osztályba járók, de ne szakítsuk ki őket teljes egészében ebből az életformából. Azt szeretnénk, hogy az érdi női kézilabdasportnak és egyáltalán a magyar kézilabdasportnak adna lehetőséget, hogy egyre több gyerek űzheti ezt a sportágat iskolánkban” – fogalmazott a Kőrösi testnevelője, megemlítve, az elmúlt években is több, az iskolába járó, a Kőrösi Kölyök DSE-ben vagy a Treff 07 SE-ben pallérozódó tehetség igazolt hazánk élcsapataihoz, s a hírek szerint idén nyáron is három nyolcadikos fiú kézilabdázó is Veszprémbe igazol.

Firnicz József kitért arra is, hogy a 2020/2021-es tanévtől két részre bontják az eddig csak sportra koncentráló osztályt, ennek értelmében a labdás osztályba jelentkezők mellett indítják el a kézműves osztályt, ahol kézügyességi foglalkozást kapnak a tanulók emelt óraszámban. „Ők egy olyan jellegű gyakorlati képzésben részesülnek, amivel a másik osztályok nem.”

A labdás osztály eddigi tapasztalataival kapcsolatban Firnicz József beszámolt arról, alaposan felépítették ezt a rendszert egészen a nyolcadik osztályig.

„Minden egyes évnek meg van a feladata, hogy hova kell eljuttatnunk a gyermekeket. Az első és második osztály inkább arról szól, hogy megszerettessük velük a mozgást és a labdát és megtartani a gyermekeket” – fűzte hozzá Firnicz József. „A tapasztalatunk az, hogy akit felveszünk, annak a 90%-a itt is marad.”

A testnevelő kitért arra is, hogy a második osztályosok már a Magyar Kézilabda Szövetség versenyrendszerében is szerepelnek, a harmadikosok pedig a Sulikézi Fesztiválon vesznek részt.

A Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola labdás és kézműves osztályába jelentkezni az iskola honlapján, a korosi.erdcenter.hu oldalon lehet április 24-én éjfélig a Kréta rendszeren keresztül. A nem körzetbe tartozó gyermekek beiratására május 15-ig van lehetőség a Kőrösiben.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email