EU-s forrásból 100 megabit feletti szupergyors internet kapcsolat kiépítésére pályázhatnak az infokommunikációs ágazatban működő mikro-, kis-, közép- és nagyvállalkozások. A támogatás mértéke járásonként 5 millió - 1,5 milliárd forint lehet - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
Day: April 14, 2020
A Budafoki Élesztő közösségi oldalán reagált a felvásárlási lázra: "...mi továbbra is gyártunk és holnap, holnapután és még azután is szállítunk élesztőt. Ezért nem kell dobozszámra vásárolni és fagyasztani vagy feltalálni az otthoni élesztőszárítást, hiszen bármikor megvásárolhatják", írják.
19 éve nem volt rá példa, hogy olyan kevesen szeretnének továbbtanulni a hazai felsőoktatási intézményekben, mint idén. 2020-ban 91,4 ezren adták be a jelentkezésüket, mintegy 20 ezerrel kevesebben, mint tavaly. Pedagógusképzésre a tavalyinál 37%-kal kevesebben jelentkeztek, írja a Népszava.
Számosan, akik átestek a koronavírus-fertőzésen, védetté válnak, de a megfigyelések szerint egyeseknél szinte alig termelődik ellenanyag a vírussal szemben - jelentette ki az országos tisztifőorvos, hozzátéve: a járvány után terveznek átfogó vizsgálatot az átvészeltséget illetően.
2019. nyarán tették le a diósdi református templom alapkövét, és már meg is kezdődött az építkezés. Az első ütem várhatóan 2020. november végén fejeződik be. Ekkor az épület készültsége a tervek szerint nyolcvan százalékos lesz. A templomszentelést Advent idejére tervezik.
Százezrek folytatják hiteleik törlesztését a moratórium ellenére a Bank360.hu összesítése szerint.
Szombaton mintegy 120 tonna nyesedéket gyűjtöttek össze az ÉTH járművei. Mostantól az érdi házakhoz havonta jön a zöldjárat, a járványhelyzet végeztével pedig plusz mennyiséget is elvisznek az ingyenes felett, ha speciális zsákot vásárolunk - írta közösségi oldalán a polgármester.
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 1512 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.