Juditnak és Tibornak öt gyermeke van, a legkisebb két és fél éves, a legidősebb tizenöt. Öt éve már, hogy több iskolaváltást követően úgy döntöttek: otthon tanítják a gyerekeket – akkor még csak a két legidősebb volt tanköteles.
„Több ok miatt határoztunk így. Én szakmabeli vagyok, elvégeztem a tanítóképzőt, majd a némettanár szakot, a férjem gitártanár a zeneiskolában. Pedagógusként még nem éreztem annyira, amit szülőként már átéltem: hogy a jelenlegi iskolarendszer mennyire nincs a gyerekek igényeire hangolva. Sok a felesleges, nem életszerű tananyag; amit mi
felsőben tanultunk, most előfordul, hogy alsóban próbálják beletuszkolni a gyerekekbe” – emlékszik vissza a kezdetekre Judit. A Duna-parton sétálunk, egymástól biztonságos távolságban; az egész család itt van, a legidősebb lány kivételével. Míg mi beszélgetünk, a nagyobbak vigyáznak Samura, aki önfeledten rohangál az ösvényen. Az erdő még kihalt így kora délelőtt.
„A férjem délután tartott órákat, így a saját gyerekeivel jóformán csak este találkozott, amikor ők még (sokszor sírva) leckét írtak. Ez nem családi élet. Úgy éreztük, ezt lélekből így nem lehet csinálni; szerettünk volna több időt tölteni a gyerekekkel, nyugalomban, úgy, hogy az időnket mi osztjuk be” – teszi hozzá Judit.
Ahogy Tibor visszaemlékszik, kellett vagy másfél év ahhoz, hogy beálljon az itthoni rendszer. Nekik is sokat kellett tanulniuk, képezniük magukat.Most főleg Judit foglalkozik a gyerekekkel, akik délután zeneiskolába jártak. Hárman Tibornál gitároznak.
„Nagy előnye az itthoni tanulásnak, hogy a gyerekek sokkal inkább részt tudnak venni az életünkben. Bevonjuk őket a házimunkába, részesei lesznek a napi életvitelünknek. Három évig volt kiskertünk, paradicsomot, egyéb zöldségeket ültettünk, és ebből ők is kivették a részüket. Most is nagyon sokat segítenek a ház körül; a kamaszokat persze nehezebb erre rávenni, de a kicsik nagyon lelkesek” – mondja Tibor, megjegyezve, míg régebben természetes volt, hogy a gyerek a szülők körül sertepertélve sajátította el az apa mesterségét, illetve a ház körüli munkákat, ma már ez nincs így, a gyerekek nem látnak bele a szüleik életébe. Tiborék családjában azonban a gyerekek ott vannak akkor is, amikor apa zenél, és akkor is, amikor odakint fúr, farag, szerel.
Kaptunk azért bírálatokat is a gyerekek szocializációs fejlődésével kapcsolatban, de én úgy gondolom, hogy a nagycsaládnál egészségesebb és jobb szocializációs közeget még senki nem talált fel – ezt a Jóisten adta. Az iskolán kívül is léteztek és léteznek közösségek.
– véli Judit.
„Nyilván nem úgy épül fel a társadalmunk, mint régen – csakhogy ez az új rend most összeomlani látszik. Át kell gondolnunk az életvitelünket, megállnunk a nagy rohanásban. Az élet most kikényszeríti a változást – és mi hisszük, hogy ez a jövőnk, a széttaposott családi élet javát szolgálja” – hangsúlyozza Tibor.
Az otthoni tanulás nagy előnye Tibor szerint, hogy a kisebb gyerekek sok mindent ellesnek a nagyobbaktól, anélkül, hogy azt tanítani kellene nekik, ráadásul az őket érdeklő dolgokra fókuszálva haladhatnak. „Az egyik lányunk például ötévesen már olvasott, Sámuel pedig rendszeresen odajön, ha gyakorlok, bele-belepenget. Így kezdődik a gyerekek hangszertanulása” – teszi hozzá Tibor. Az otthontanulás hátránya ugyanakkor, hogy a szülőknek nagyon kevés a magánélete, ráadásul a nagyobb gyerekektől érkező kritika is keményebb, hiszen nemcsak mint szülők, hanem mint tanárok is kapják. „Mindig ott vagyunk a nagyító alatt” – fogalmaz az apa.
Lehet kritizálni bennünket, hogy sok mindent rosszul csinálunk. De egy biztos: nekünk sosem lesz lelkiismeret-furdalásunk amiatt, hogy keveset foglalkoztunk a gyerekeinkkel. Azt, hogy sokat vagyunk, voltunk együtt, talán majd csak akkor értékelik, ha ők is felnőttek lesznek.
A mostani helyzetre visszatérve: mi önként, lélekből választottuk az otthonoktatást, míg a többi szülőnek ez kényszerből, hirtelen alakult így. Ugyanakkor hozhat ez jót is, ha meglátják a helyzet szépségeit – és ha nem lesznek gúzsba kötve. Az a kérdés, hogy az iskolák mennyire veszik komolyan a tananyagot, és mennyire nyúlnak bele a családok amúgy is felfordított életébe. Ha ez a nehéz, bezártsággal súlyosbított helyzet a tanulmányi követelmények miatt még stresszesebb lesz, az megnehezíti a szülők és gyerekek életét. Tudomásul kell venni, bizonyos élethelyzetekben nem a mateklecke az első. Szerintem nagy szükség lesz arra, hogy a szülők nagyobb szabadságot kapjanak. Így is komoly időbeosztást kell kialakítaniuk a családoknak – sok türelemre van szükség, nekünk is sokára sikerült” – jegyzi meg Judit. „Figyelembe kell venni, hogy több gyerek mellett nagyon nehéz dolga van a szülőknek, főleg, ha még dolgoznak is” – teszi hozzá. Tibor szerint az, hogy megváltozik az oktatás formája lehetőséget teremt arra, hogy megtaláljuk azokat a területeket, ahol a gyermekeink a legjobban, legkönnyebben fejlődnek. Bízik benne, hogy ez is személyre szabottabbá fogja tenni a tanulást. Azt tanácsolja a szülőknek, vonják be a mindennapi tevékenységekbe, házimunkába a gyerekeket is, meglátják majd, mennyire ügyesek, milyen gyorsan tanulnak, fejlődnek. „Fantasztikus látni, ahogy egy gyermek felcseperedik. Persze, a legnehezebb időszak is, de nem adnám semmiért. Örüljünk, hogy tanúi lehetünk”– teszi hozzá.