22_03_29_erdmost_nincskep

Kétszer is Határtalanul a Bolyaiban

22_03_29_erdmost_nincskep

Kétszer is Határtalanul a Bolyaiban

Két utazást is tesznek tavasszal Erdélyben a Bolyai iskola hetedikes diákjai. A Határtalanul programban így már több mint száz tanuló vehet részt.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Több éves hagyomány már a Bolyai iskolában, hogy a Határtalanul program keretében ellátogatnak Erdélybe, ahol van egy testvériskolájuk is, a marosvásárhelyi Bolyai Líceum. Legutóbb tavaly májusban járt ötvenhat hetedikes diák és öt pedagógus Erdélyben (többek közt Nagykárolyban, Kolozsvárott, Marosvásárhelyen, Korondon, Farkaslakán, Szovátán és Segesvárott).

Tavaly nemcsak egy, hanem két pályázatot is beadtak a Határtalanul program keretében, Bolyai János nyomában, illetve A Bolyaiak története címmel, és mindkettőre elnyerték a támogatást – így az idén két csoport utazhat. Ötvenkét gyerek és öt pedagógus május 3-6. között látogat el Erdélybe, míg a másik csoport május 7-10. között. Ez utóbbi kiránduláson ötvenkilenc diák és öt tanár vesz majd részt.

Hallgassa meg az ÉrdFM 101,3 beszélgetését Baranyi Teréz igazgatónővel:

További cikkeink

További cikkeink

A Szociális Gondozó Központ – Érd a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény
A Szociális Gondozó Központ – Érd a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény

Facebook

"Kattintson az 'Elfogadom' gombra a {szolgáltatás} engedélyezéséhez" 