Márton mécsesei

Márton mécsesei

A Savariaból (Szombathelyről) származó Szent Márton életét elevenítették fel hétfőn az újvárosi templomban a Marianum diákjai, akik lámpásaikkal világítva sétáltak át az iskolából a templomba. A mécsesek fénye a szent jócselekedeteit jelképezik. Más érdi intézmények is megünnepelték a Márton-napot.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Szent Márton az egyház egyik legismertebb szentje, aki a császár katonájából lett Krisztus katonája. Márton már fiatalon elismerést váltott ki egyszerűsége, életének tisztasága, felebaráti szeretete miatt. Az egyik legismertebb, hozzá fűződő történet, amikor télvíz idején tiszti köpenyének felét odaadta a hóban vacogó koldusnak. A másik ismert történet, amikor 371-be-ben Mártont Tours püspökévé szerették volna választani, a legenda szerint egy libaólban próbált elrejtőzni, de a ludak elárulták gágogásukkal.

Szent Márton napjához sokféle libás népi hagyomány fűződik; német nyelvterületen elterjedt szokás a fáklyás, lámpás felvonulás, amely a szent emlékét őrzi, és a jócselekedeteket szimbolizáló fényt juttatja el az emberekhez. Érden is egyre több iskola, óvoda szervez ilyen felvonulást, amit a német nemzetiségi Marianum iskola honosított meg évekkel ezelőtt.

– A tanév során igyekszünk olyan emberek életével megismertetni a gyerekeket, amelyekből példát meríthetnek. Ilyen Szent Márton is: az alázatot, a szeretet és a segítségnyújtást igyekszünk átadni a gyerekeknek – mondta tudósítónknak Takácsné Tóth Noémi, a Marianum iskola igazgatója.

A készülődés már napokkal korábban elkezdődött; a gyerekek apró lámpásokat készítettek az osztályaikban, ezzel világítottak hétfő este, miközben lassan, énekelve sétáltak az iskola udvaráról az újvárosi templomba a korán érkező novemberi estében. A templom kivilágítva, nyitott ajtókkal várta a gyerekeket: miután elhelyezkedtek, a hatodikosok mesélték el Szent Márton életét (német és magyar nyelven), előadva azt a történetet, amikor Márton Amiens kapujánál egy nélkülöző koldussal találkozott, kardjával szétvágta a saját köpenyét, és az egyik felét a koldus hátára borította. A gyerekek a templomból kifelé menet egy-egy csokoládét kaptak ajándékba – emlékeztetőül arra, hogy Szent Márton is igyekezett megosztani mindenét a rászorulókkal.

A Pumukli német nemzetiségi óvodába ezen a napon Weckmannt kaptak ajándékba a gyerekek – ez egy hagyományos, német Márton-napi sütemény, amelynek ember alakja van, a szeme helyén mazsolával. Az óvodában is megtartják minden évben a lámpás felvonulást, és megvendégelik a szülőket, gyerekeket.

Nem volt ez másként a Béke téri Kincses óvodában sem, ahol pénteken tartották a Márton-napot: a Kölyökidő alapítvány interaktív néptáncbemutatója után  az óvoda udvarán láttákk vendégül a szülőket és a gyerekeket egy kis libazsíros kenyérre. Mikor besötétedett, a kicsik és a felnőttek elindultak lámpásaikkal, és libás népdalokat énekelve sétáltak el a főtérig.

A Bem téri Szivárvány Óvodában is már évek óta Mártonoznak. Szeghy Karolina, író, most kisebbik lányát kísérte el a lámpás felvonulásra, de jött vele nagylánya is, aki már iskolába jár. 

-Generációk óta járunk erre a felvonulásra-neveti el magát a Lucskos Csumpi szerzője.

Amíg várni kell az indulásig, addig sem marad senki se éhen, se szomjan, hála az óvónőknek, na meg a libazsíros kenyereknek. Falatozás közben pedig szemügyre lehet venni az óvoda papírból készült Márton-napi meteorológiai állomását,vagy épp a szebbnél szebb, saját díszítésű mécseseket.

Gani Zsuzsanna óvónő a csoportjához vezet, akik nagy lelkesedéssel adnak ízelítőt azokból a mondókákból és énekekből, amiket mindjárt már séta közben fognak zengeni. Elindulunk, és Zsuzsa azt mutogatja, hány volt ovisuk jár még most is vissza ezekre a felvonulásokra, nagy iskolásként is.

-A hagyományőrzés mellett erre is nagyon jó a Márton-nap. Igazi kis közösséget kovácsol. Akarom mondani: nagyot. Hiszen 330 gyerek jár ide – teszi hozzá az óvónő mosolyogva,aztán énekli tovább a libás dalokat.

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email