Azóta persze ezek a tevékenységek is más funkciót és értelmet kaptak, ahogy ez kiderült az Érdi Csillagászati Klub két tagjának előadásából: Antal Péter ceruzával viszi papírra, amit megfigyelései során lát, dr. Takács Gábor pedig fényképezőgéppel rögzíti ugyanazt.
Az senki számára nem kérdés, hogy a csillagászati megfigyelés gyakorlata sokkal, de sokkal régebbi, mint a fotografálás. Az égbolton látottakat miként is lehetet volna rögzíteni, dokumentálni másként, mint rajzzal. A mai tudományos igényeknek ez persze már régen nem felel meg, de hobbinak, kreatív kedvtelésnek kiváló, ráadásul az égboltról készült grafikák készítése közben rengeteg ismeretre is szert lehet tenni, ha éppen nem ezek birtokában vág bele valaki a rajzolásba.
Antal Péter másfél évvel ezelőtt érzett rá az égboltrajzolás ízére, s azóta csiszolgatja technikáját, ennek tapasztalatait osztotta meg a hallgatósággal, olyan részletességgel, hogy aki kedvet kap ettől, már másnap nekiláthatna a legszükségesebb, könnyen beszerezhető kellékek – pontos listát kaptunk ezekről – begyűjtése után. Azt is elárulta az előadó, hogy miért részesíti előnyben a ceruzát és a rajzlapot, mondjuk a fotózással szemben. Egyrészt mert olcsó, de ennél talán fontosabb, hogy ad némi teret a látvány szubjektív visszaadásának – na, persze, csak amíg nem megy a pontosság rovására, bár ezen a téren nem veheti fel a versenyt a fényképezéssel a legprecízebb rajz sem –, előny még, hogy a grafika valós látványt nyújt, s nem utolsó sorban fejleszti a műfaj művelőjének a megfigyelőkészségét. Azért mindezek után se gondoljuk, hogy mindez annyira egyszerű, ahogy így első hallásra tűnik, hiszen jószerivel teljes sötétségben, legfeljebb egy kis piros fény segítségével kell papírra vetni, amit a távcsőben látunk. A rajz kidolgozására már otthon kerül sor, a kép akkor nyeri el végleges formáját.
Egyszerűbbnek és sokak szerint látványosabbnak tűnhet az égbolt fotózása.
Valamikor persze ez sem művészi indíttatású hobbi volt, hanem az észlelések tudományos rögzítésének eszköze, aminek felfedezését nagyon várhatták már a csillagászok, hiszen az első égi felvételek a fényképezés 1839-re dátumozott megszületésével lényegében egyidőben, 1840-ben készültek. Amiről Takács Gábor beszélt, az elsősorban a szemet gyönyörködtető, de azért a csillagászati érdeklődéssel párosuló kreatív képkészítésről szól, ahogy ő fogalmazott: „arról, hogyan bénázzunk kis pénzből”. Mert ez azért lényegesen drágább, mint a rajzolás, de a hallott történet pontosan arról szólt, mit hogyan lehet megoldani elérhető áron, ha már ilyen szenvedélyt választottunk. Sok mindent házilag meg lehet csinálni, át lehet alakítani, de vannak elengedhetetlen kellékek, amelyeknek a minősége sem közömbös, például a távcső mechanikája – hogy csak egyet emeljünk ki –, amivel a kiszemelt égi jelenséget, objektumot a műszer és a kamera követni tudja. A kellékeken kívül kell persze sok-sok türelem, hiszen ezek a képek akár több órás expozíciót is igényelnek, nem egyszerre persze, s az elkészült képeket számítógépes utómunkával kell véglegesíteni. S ha mindez megvan, akkor már csak azt kell eldöntenie az asztrofotósnak, hogy mit szeretne leginkább csinálni: asztrotájképet (mondjuk úgy nagy totált az égboltról), esetleg bolygókat, ködöket, galaxisokat szeretne megörökíteni vagy konkrétam például a Napot vagy a Holdat.
