A megjelenteket Bazsóné Megyes Klára, az ÉRDLEMKE elnöke köszöntötte, hangsúlyozva: a lengyeleknek nyolcvan éve ez a nap tragédia volt, ugyanakkor mégis ünnep, hiszen a két nép kapcsolatában nagyon fontos események történtek. Magyarország volt az egyetlen Közép-európai ország, amely befogadta a menekülő lengyeleket – mivel akkor már visszakapta Magyarország Kárpátalját, a közös magyar-lengyel határon át több mint százezer lengyel menekült érkezett hazánkba.

– Teleki Pál miniszterelnöksége idején fogadtuk be a lengyeleket úgy, hogy a németek szövetségesei voltunk, akik ezt nem nézték jó szemmel. Nagyon sok lengyel köszönheti ennek az életét – hangsúlyozta az egyesület elnöke, aki megemlítette azt is: ezen a napon nemcsak erre emlékeznek, hanem az ÉRDLEMKE megalakulásának 15. évfordulójára is. 

T. Mészáros András polgármester megemlékező beszédében szintén a nyolcvan évvel ezelőtt történteket idézte fel, kiemelve: az évszázadok során a két ország többször is segítette egymást, és soha nem egymás ellen, hanem egymásért küzdöttek, még ha különböző hatalmi viszonyok alakultak is ki a két országban. 
T. Mészáros András utalt arra is, hogy Magyarországon igen kevés helyen állítottak Teleki-szobrot, ez ugyanis különböző okok miatt ellenállásba ütközött.

– Hajtsuk meg a fejünket Teleki Pál emléke előtt. Büszke vagyok arra, hogy Érden minden évben megemlékezünk a lengyel menekültek befogadásáról, és arra is, hogy a Magyar Földrajzi Múzeumban már nagyon régen áll Teleki Pál szobra, amit nemcsak azért emeltek, mert földrajztudós volt – zárta szavait a polgármester.
Az ünnepi koszorúzáson Dózsa Lajos, az egyesület titkára verset olvasott fel, majd a megemlékezők együtt elénekelték a lengyel himnuszt. Az ünnepség a könyvtárban folytatódott, dr. Kapronczay Károly történész előadásával, aki azt idézte fel, hogyan éltek a lengyel menekültek Magyarországon a két világháború alatt, és kitért a két világháború közötti magyar menekültpolitikára is. 

Arra a kérdésünkre, hogy Lengyelországban mennyire tartják számon, hogy 1939-ben hazánk mintegy százezer lengyel menekültet fogadott be, dr. Kapronczay Károly elmondta: jobban, mint Magyarországon, hiszen nem számítottak arra, hogy a menekültek a magyar állampolgárokkal azonos jogokat kapnak majd.
– Ez a lengyel történelem része – hangsúlyozta a történész, aki elmondta azt is: a menekültek a világháború után zömmel hazatértek Lengyelországba, de volt, aki Magyarországon maradt.

Magyarország 1939. szeptember 18-án nyitotta meg határait több mint százezer lengyel előtt, akik a második világháború kitörése, Lengyelország német lerohanása után menekültek el hazájukból. A II. világháború szeptember 1-jén tört ki, amikor Németország megtámadta Lengyelországot: míg a németek pár hét alatt elfoglalták az ország nyugati részét, addig a keleti vajdaságok a benyomuló szovjet csapatok ellenőrzése alá kerültek – e kilátástalan helyzet elől tízezrek menekültek Magyarországra. Teleki Pál miniszterelnök szeptember 18-án utasítást adott a határok megnyitására.
A befogadott polgári menekültek szabadon közlekedhettek, pénzsegélyt kaptak, biztosították számukra a munkavállalás lehetőségét és az oktatást. A katonai menekülteket nem hadifogolyként, hanem kényszerlakhelyre telepített külföldi internáltként kezelték. Szabad kijárásuk volt, később munkavállalási lehetőséget kaptak. Segítették a Franciaország felé irányuló emigrációjukat, a kimenekítetteket papírokkal, ruhával, pénzzel és vonatjeggyel látták el. (MTI)