22_03_29_erdmost_nincskep

Női kézi: végig vezetve nyert Óváron az ÉRD

22_03_29_erdmost_nincskep

Női kézi: végig vezetve nyert Óváron az ÉRD

Egészen pazar védekezésének köszönhetően az első perctől kezdve vezetett, végül 29–22-re nyert a Mosonmagyaróvár vendégeként az ÉRD a K&H női kézilabda liga negyedik fordulójában.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Forró hangulatban lépett pályára az UFM Arénában a Motherson Mosonmagyaróvár vendégeként az ÉRD. Szabó Edina csapata jól kezdte a meccset, hiszen Tóth Gabriella és Jovana Kovacsevics révén 2–0-ra vezetett, miközben a házigazda az első percekben csupán kétszer találta el a kaput – de mindkét alkalommal hárított Janurik Kinga.

A Lajta-partiak első góljára közel kilenc percet kellett várni, ám Katona Flóra találatával sem lendült bele a meccsbe az MKC, amely rendre passzívig játszotta támadásait, az ÉRD viszont remekül védekezett, így még az is belefért, hogy támadásban a kelleténél több volt a kapkodás és a hiba.

Ennek ellenére Tóth Gabrielláék magabiztosan őrizték két-háromgólos előnyüket, mert amikor a Mosonmagyaróvár begyötört néhány gólt, akkor az ÉRD is megrázta magát.

A kiegyenlített, jobbára védekezésre épülő első játékrész után 11–9-es érdi előnnyel fordultak a felek.

A második játékrészt remek iramban kezdte az ÉRD, amely tovább tartotta kemény védekezését, ám támadásait az MKC már nem tudta hatástalanítani, így a 35. percben öttel vezettek Marketá Jerábkováék (10–15).

Ezután ugyan valamelyest rendezte a hazai sorokat Bognár Róbert, ám hátrányából nem tudott faragni a Mosonmagyaróvár. Aztán nem sokkal a félidő fele után Katona Flóra előbb a jobbszélről betörve, majd lerohanás után is eredményes volt a hazaiaktól, amellyel felcsillant a remény a pontszerzésre is (18–21).

Ezt követően az ÉRD is tett róla, hogy hamar elillanjon ez a bizonyos remény, s pillanatok alatt visszaállította az ötgólos különbséget. Az MKC pedig a hajrában sem tudott kozmetikázni, elfogyott erejével, ezt kihasználva pedig Tóth Gabrielláék végig vezetve nyertek 29–22-re.

 

– Nagy meccs volt, jó hangulat volt a csarnokban. Tudta mindenki, hogy fontos két pontról van szó. Találkoztunk az ellenféllel a felkészülés alatt, tudtuk, hogy harapni fognak, főleg hazai pályán. Csapahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg nagyot küzdött, az az út, amin mennek előre, az nagyon jó. Sokat készültek közösen erre a meccsre és ez látszott a játékon – értékelt Szabó Edina, az ÉRD vezetőedzője.

– Maximálisan megérdemelte ezt a győzelmet az ÉRD. A legnagyobb probléma az volt, hogy a győzelemben én hittem, a szurkolók és Horváth Bernadett. Amíg a többiek nem hisznek benne, hogy egy ilyen jó csapatot meg tudsz verni, addig mondhatok bármit, készülhetünk bármire… A tudásbeli különbség kompenzálásához szív, hit és akarat kell, ez hiányzott, innentől kezdve esélyünk sem volt. Emberhátrányban kezdett az ÉRD, de nem tudunk gólt lőni és kettő nullra még vezet is az ellenfél. Nem éreztem ebben a meccsben, hogy közelebb tudunk jönni. Azt látni kell, hogy óriási különbség van a két csapat között fizikálisan, sajnos felöröltek minket. Nagyon sok játékos van nálunk, akik még tanulják az NB I-et – fogalmazott a Mosonmagyaróvár vezetőedzője, Bognár Róbert.

– Nagyon örültem, hogy ennyire keményen tudtunk védekezni, hiszen egész héten erre készültünk, hogy sok lesz a kontakt támadásban és védekezésben is. A héten is készültünk az emberhátrányos védekezésre és nagyon jól látszott, hogy összeálltunk, tudatosan mentünk faultolni és kisegítettük egymást. A védekezés volt a kulcsa ennek a mérkőzésnek – mondta az ÉRD jobbátlövője, Kiss Nikolett.

– Végig futottunk az eredmény után, volt amikor közelebb jöttünk, de az ÉRD egy magasabb erőt képvisel, de olyan taktikai utasításokat nem tartottunk be, amik a szánkba lettek rágva és egy tizenhét éves Lancz Barbitól – le a kalappal előtte – nem lehet elvárni, hogy egy ilyen csapat ellen meccset nyerjen. Ő volt az egyetlen, aki küzdött, hajtott. Sajnálom ezt a meccset, mert Robi is és mi is arra készültünk, hogy elkapjuk az ÉRD-et. Vannak hiányzóink, de azt gondoltam, több van ebben a meccsben – nyilatkozta az MKC SE beállója, Horváth Bernadett.

K&H női kézilabda liga, 4. forduló
Motherson-Mosonmagyaróvár–ÉRD 22–29 (9–11)
Mosonmagyaróvár, 1000 néző. V: Bacs, Bóna
MKC: Dányi – KATONA F. 5 (2), Popa, Hudák 1, HORVÁTH D. 3, de Souza 4, Holesová
Csere: Ferenczi A., Herczeg (kapusok), Hajtai 1, Kellermann, Lancz 6 (3), Szalai Zs., Bardi 2
Edző: Bognár Róbert
ÉRD: JANURIK – Nascimento, Kiss N. 2, TÓTH G. 9, Szabó L. 2, JERÁBKOVÁ 7 (1), Schatzl Natalie 1
Csere: Foggea (kapus), Kovacsevics 3, Kisfaludy 1, Lavko 1, BÍZIK R. 3, Termány
Edző: Szabó Edina
Az eredmény alakulása. 3. perc: 0–2. 12 p.: 2–3. 17. p.: 3–6. 23. p.: 6–9. 35. p.: 10–15. 43. p.: 13–17. 48. p.: 15–21. 51. p.: 19–22. 55. p.: 20–25..
Kiállítások: 6, ill. 10 perc
Hétméteresek: 4/3, ill. 3/2

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email