Negyven évvel ezelőtt Ercsiben kezdte óvodapedagógusi pályáját, majd Érden, a Kincses Óvoda Kutyavári Tagóvodájában folytatta, ahol több mint egy évtizede az „Ének, zene, énekes játék, gyermektánc” szakmai munkaközösség-vezetőjeként az óvónőkben folyamatosan erősíti azt a tényt, hogy a zenei nevelés által érhető el a pozitív szemléletű személyiségnevelés.
Muczáné Vígh Évát az óvoda közösségéért és a gyermekek neveléséért végzett több évtizedes kimagasló munkájáért idén Érd Közneveléséért Díjjal tüntették ki, vele beszélgettünk.
Bálint Edit
– Hogyan emlékezik, milyen volt a gyermekkora?
– Csodálatos! A Fejér megyei Ráckeresztúron gyerekeskedtem, ott fejeztem be az általános iskolát, s még ma is – bár régóta érdi lakos vagyok – ezer szállal kötődöm a szülőhelyemhez, hiszen a testvéreim, rokonaim ott élnek. Nagyszerű útravalót kaptam a szüleimtől: szeretet, hitet, kitartó szorgalmat és a céltudatosságot. Olyan értékeket adtak át nekem, amelyek jó irányt szabtak az életemnek. Hárman vagyunk testvérek, én a középső vagyok, de ennek sohasem éreztem hátrányát, mert az öcsém hét évvel fiatalabb nálam, így vele szemben kiélhettem a bennem már igen korán megfogalmazódott pedagógiai hajlamaimat. Édesapám a textiliparban dolgozott a fővárosban, édesanyám pedig kiváló szakácsnő volt. Példaértékű volt számomra, hogy ők felnőttként sem szégyelltek visszaülni az iskolapadba, hogy a szakmunkásképzőt elvégezve feljebb léphessenek a munkahelyükön. Sajnos négy éve elvesztettük őket, de a testvéreimmel továbbra is szoros a családi kötelék. Értékrendjüket igyekszünk megőrizni, tovább vinni. Óvodásaim szüleivel is érzékeltetem, hogy mennyire fontos a család, mert nem csupán a vér szerinti kötelék, hanem a szeretet, az összetartozás, ami egész életünket megalapozza, végig kíséri. A 3-6 éves korú gyermekeknél óriási szerepe van a családnak. Meggyőződésem, hogy az óvoda és a szülői ház kapcsolatának nagyon szorosnak kell lennie, mert minden a gyermek érdekében történik. Hangsúlyozom a szülőknek, hogy az azonos értékek közvetítése igen fontos, eredménye mérhető.
– Mondhatjuk, hogy az óvónő kicsit a szülőket is neveli?
– Ez óhatatlan, viszont igyekeztem mindig hiteles lenni. A hitelesség mindig elsődleges szempont volt számomra. Évek óta gyermekvédelmi felelős is vagyok a Kutyavári Tagóvodában és a statisztikai adatokat figyelve megállapíthahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg, hogy a korábbi években gyakoribbak voltak a válások, mostanában mintha stagnálna, vagy kissé mérséklődött is volna az elvált szülők gyermekeinek aránya. Nagyon fontos fokozottabban figyelni a csonka családban felnövekvő kicsinyekre. Minden szülőt arra bíztatok, hogy ilyen estben is tartsák meg egymással a jó kapcsolatot, mert a gyermek olyan, mint egy kis óramű, mindent megérez, pláne egy válási traumát! Nekünk pedig kiemelt figyelmet kell fordítanunk – nem csak a csonka családban nevelkedő, hanem – minden gyermek érzelmi nevelésére. Mert a rohanó, zaklatott mindennapokban elmegyünk olyan dolgok mellett is, ami fontos, ha nem a legfontosabb: a szeretet, az együvé tartozás és az egymásra való odafigyelés.
– Annál is inkább, mert az érzelmi intelligenciát lehet, sőt kell is fejleszteni?
– Igen. Pedagógiai munkám során roppant fontosnak tartottam, és mindig nagyon odafigyeltem a gyermekek érzelmi nevelésére, mert az egyén fejlődésében és a közösséghez való viszonyában is megmutatkozik a hiánya. Persze, az is lényeges, milyen a csoport összetétele, de semmiképpen sem lehet figyelmen kívül hagyni az érzelmi intelligencia fejlesztését.
– Ön a zenei nevelésre esküszik. Milyen módszereket alkalmaz?
– Már az általános iskolában magamba szívtam a zene iránti szeretetet. Szívesen énekeltem az iskola kórusában, hallgattam zenét, vagy énekeltem. A zene iránti szeretetem egyik forrása a zene, mint élmény, míg a másik a zenei képességek fejlesztése által elért hatás megtapasztalásából fakad. Nem csak nekem, mint felnőttnek okoz örömforrást, hanem az apróságokban is ugyanolyan hatást vált ki az ének és a muzsika. Úgy vélem, aki zenei ismerettel rendelkezik, vagy bármilyen hangszeren játszik, érzelmileg is gazdagabb. Nem csak gyermekkoromban, hanem ma is kórusban énekelek, a Diósdi Női Kar tagjaként. A hangképzés mellett csodálatos közösségben is lehetek. A karnagyunk mind szakmai ismeretben, mind emberileg, saját személyiségével is nagyon sokat ad valamennyiünknek. Azt gondolom, hogy aki azt a célt tűzi ki maga elé, hogy a hivatását jó szakemberként szeretné gyakorolni, annak érdemes innen-onnan is csipegetni, ellesni azokat a hasznos fortélyokat, amelyek által képes maga is változni, fejlődni. Az óvodában már 1993 óta „Játékos táncgyakorlatok” címmel kisebb csoportokban fejlesztő munkát végeztem, ezt később felcseréltem a zenei munkaközösség vezetésével. Ennek okán az utóbbi időben kissé háttérbe szorult a gyermekek oktatása, hisz többet foglalkozom az óvodapedagógusokkal. A Kincses Óvoda hét intézményéből járnak hozzám képzésre a pedagógusok, akiknek a zenei neveléssel kapcsolatos ismereteimet és tapasztalataimat igyekszem megosztani. A zene szeretetére nevelés, az ízlés formálása tudatos munka kell legyen, ezért a módszertani ismereteken kívül a gyakorlati tapasztalatainkat is megosztjuk egymással. A zeneiskolával is tartjuk a kapcsolatot, a zenepedagógusok alkalomadtán nálunk is bemutatkoznak hangszereikkel.
–A zenével a néptáncot is belopta az ovisok szívébe. Miként sikerült?
– A néptánc motívumaival, amit a zenei nevelés keretein belül, a ritmus- és hallásfejlesztéssel egy időben, népi játékokkal, mozdulatokkal, lépésekkel sikerült megalapozni a néptánc oktatását. A Forrás Néptánc Együttesnek kihelyezett tagozatai vannak az érdi iskolákban és a szülők sorra jönnek elújságolni, hogy ott a gyermekük kedvet kapott a néptánchoz. – „Éva néni, ezt neked köszönhetjük, hiszen a te zenei nevelésed alapozta meg a tánc, a muzsika iránti érdeklődésüket” – mondják. Olykor jó néhány év után visszatérnek a szülők a kisebb testvérrel és örömmel nyugtázzák, hogy még mindig itt vagyok és hálásak, hogy igyekszem a zene, a néptánc, a mozgás szeretetét az óvodásoknak továbbadni, megalapozni. Boldog vagyok, ha ezt hallom, mert a pozitív visszajelzések nagyon fontosak a mi munkánkban. Nekünk rengeteget számítanak ezek a – más szemével talán aprócskának tűnő – sikerélmények, amelyek tovább visznek, új lendületet adnak a továbbiakhoz.
– Napjainkban megdöbbentő adatokat hallani arról, hogy egyre több a fejlődési, beilleszkedési és tanulási nehézségekkel küzdő gyermek. Ön is így tapasztalja?
– Ez komoly társadalmi probléma, amit a rohamosan változó világ hozott magával, átalakítva a családi értékek fogalmát. Ha egy új csoportot indítok, mindig tájékoztahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg a szülőket, miként segíthetik a gyermeküket az önállóságra nevelésben és a beilleszkedésben. Fontos, hogy mire óvodába kerülnek, az önkiszolgálás olyan szintjén legyenek, ismerjék az alapvető tisztálkodási, étkezési szokásokat, szabályokat, amelyeket belső igényükké kell alakítanunk. Nekünk, óvodapedagógusoknak az a szerepünk, hogy megtámogassuk a családi nevelést, segítséget nyújtva a szülőknek abban, hogy a gyermekük minél előbb beilleszkedjen a közösségbe. Ezáltal a gyermek is sokkal stabilabb, biztosabb lesz, hiszen a legfontosabb számukra az érzelmi biztonság. Ehhez elengedhetetlen az inspiráló háttér, kell, hogy sok-sok inger érje őt, de csak annyi, amennyire az adott korosztályának szüksége van! Sajnos, manapság e téren sok a baj, mert a gyermek attól lesz „zizegős”, hogy túl sok inger éri, amelyek között egyedül már nem képes szelektálni, eligazodni. Ugyanakkor az sem mindegy, honnan szerzi az új ismereteit, mert az élő szó és a mese hatalma mindennél fontosabb és előbbre való, mint a televízió elé ültetni a csemeténket. Sokat beszélgetni, foglalkozni kell vele! Ehhez elengedhetetlenek az esti mesék, az, hogy bevonjuk őt a mindennapi feladatainkba, szánjuk rá napközben is több időt! Tartalmas együtt töltött időt javaslunk. Tudom, mindez nem könnyű a mai vágtató mindennapokban, mégis úgy gondolom, ha otthon a szülők több időt fordítanának a csemetéjükre, sokkal kevesebb lenne az úgynevezett „problémás” gyermek. Úgy is fogalmazhatnék, hogy napjainkban a csöppségek rengeteg új ismerettel, ám jóval kevesebb önfegyelemmel érkeznek az óvodába.
– Miként lehet ezt orvosolni?
– Szabályok felállításával. Nem kell sok, de szükséges az „ettől-eddig” szabály felállítása és kellenek a szokások, egy ésszerű napirend, amihez mindig igazodhatnak, mert a gyermekek számára ez jelenti a biztonságot. A szülőnek nagy szerepe van ebben, mert így alapozhatja meg gyermeke érzelmi biztonságát, s ha ezt elérte, jóval kevesebb „nehezen kezelhető” gyermekkel találkoznának az óvodapedagógusok. Hangsúlyozom, nem kell sok szabály, de annak a kevésnek folyamatosan működnie kell, következetesen be kell tartatni! Az irányt természetesen mindig a szülőnek kell megadni. Úgy vélem, a mai gyermeknél főként az önfegyelmet kell erősíteni, ehhez pedig az alapvető szabályokat otthon is ugyanúgy meg kell tőlük követelni, mint ahogy azt az óvodában is elvárjuk.
– Négy évtizede van a pályán. Miként jellemezné az eltelt esztendőket?
– Hosszú és sok-sok tanulással, ismeret- és tapasztalatszerzéssel eltelt időszak áll mögöttem. Elismerem, voltak nehézségek is, amelyeken túl kellett lépnem és új erővel folytatni a munkát. Gyakran megkérdezik tőlem, hogy ennyi év alatt változtak-e a gyerekek? Úgy vélem, nekünk az volt és ma is az a feladatunk, hogy a kor szelleméhez igazodjunk, s alkalmazkodnunk kell a társadalmi változásokhoz. Némi nehézséget okozott, hogy sok nemzedékváltást meg kellett élnünk, de az igazi kihívást azon nevelési módszerek és eszközök megteremtése jelentette számunkra, amelyekkel közelebb kerülhettünk egy-egy generációhoz. A mi munkánk is folyamatos kutatást igényel, de a nevelőpedagógusnak nem csak ezért kell megújulnia, hanem azért is, hogy a napi feladatainak semmiképpen sem „rutinszerűen”, megszokásból feleljen meg, mert az akár a kiégéséhez is vezethet. Márpedig egy gyermekközösségben olyan emberre van szükség, aki épít és mindig képes fejlődni, megújulni.
– Önnek mi adott erőt a megújulásra?
– Elsősorban a folyamatos tanulás, az önképzés, de sokat jelentett, hogy a családom is mindig biztos támaszom volt mindenben. Egy felnőtt lányom van és idén januárban született meg a kis unokánk, Zsombor. Ő is egy csoda és újabb kihívás az életemben, hisz nagymama lettem és bízom benne, hogy a nyugdíjas éveimet kitölti majd a neki szentelt idő. Egy-két évet még szeretnék az óvodában maradni, de úgy tervezem, hogy a hivatásomat később sem hagyom abba, csak olyan megoldást keresek, amellyel a családomat is támogatni tudom és lazább időbeosztással még dolgozhatok. Annál is inkább, mert úgy vélem, ezt a pályát nem szabad egyből letenni, szükség van egy kis átmenetre. Sokat vívódtam, folytassam-e 40 év után? Többen bizonygatták, hogy négy évtized után már ideje van a pihenésnek. De úgy gondolom, aki még érez magában erőt, amit ki kell adnia magából, az nem mehet el egyik napról a másikra, annak még maradnia kell.
– Emlékszik, vajon hány csoportot vezetett végig?
– Hűha, még nem számoltam össze soha, de úgy gondolom, mindegyiket csodaként éltem meg, hiszen a hétköznapokból van a legtöbb. Vannak, akik maguktól jönnek, meglátogatnak, de számos véletlenszerű találkozás is előfordul. Annyira jó követni, hogy milyen sikereket értek el, megtalálták-e az életben a helyüket, jól érzik-e magukat a bőrükben, boldogok-e, mert itt az óvodában alapozzuk meg bennük mindazt, amire később építkezhetnek. Nem győzöm hangsúlyozni a fiatal pályakezdőknek, hogy egész személyiségeddel nevelsz! Azt, ahogy mondod, ahogy gesztikulálsz, a mimikáddal, hangoddal, teljes lényedre figyelnek! A gyermek olyan, mint egy kis szivacs, nem csak az ismereteket szívja magába, hanem a viselkedésformákat és minden mást is magába zár, ezért fontos, hogy minta legyünk, szinte mindig, minden pillanatban! Lehetek fáradtabb, lehet bármilyen problémám, érhet bármilyen kellemetlenség és szomorúság, nem vetíthetem ki a gyermekközösségre! Nekem ugyanúgy kell mindennap eléjük állni, ugyanúgy mosolyogni, mintha mi sem történt volna! Nem tagadom, előfordult, hogy nagyon nehéz volt uralkodnom a saját érzelmeimen, de meg kellett tennem! Rengeteg növendékem volt, de sokukra még névvel is vissza tudok emlékezni, azért, mert sok-sok csodát megéltem velük a hétköznapokban is
– Miként fogadta a rangos kitüntetést?
– Nagyon boldog és büszke voltam, hogy átvehettem a város díját, mert úgy érzem, méltón megkoronázta az óvodapedagógiában eltöltött 40 esztendőmet, azt a munkát, amire mindig pozitív visszajelzéseket kaptam a növendékeimtől és szüleiktől egyaránt. Meggyőződésem, hogy ezt a hivatást csak így lehet és érdemes gyakorolni, hiszen az óvodapedagógusnak mindig, minden körülmények között építenie kell, mert a jövő nemzedékét bízták rá.
