Ha növendékei indulnak egy versenyen, ott mások nem igazán rúghatnak labdába, azaz csaphatnak a billentyűkre túl nagy reményekkel. Idén Aranycsengő díjjal ismerték el pedagógiai tevékenységét. Szokolai Zoltánnal beszélgettünk.

– Milyen érzés volt átvenni a díjat?

– Nagyon örültem, mert nem igazán számítottam rá, hogy én is megkapom, hiszen több ezer pedagógus tartozik ehhez a tankerülethez. Köszönöm a felterjesztést a Lukin Zeneiskolának és Szabóné Bán Ildikó intézményvezetőnek.

– Hány tanítványt nevelt ki az elmúlt évtizedek alatt itt, Érden?

– Szerencsére az utóbbi években Magyarországon is egyre népszerűbb a harmonika ezért tanítványokban nincsen hiány. Sok növendékem volt a harminchárom év alatt, amióta tanítok. Ildikó a felterjesztésemkor megpróbált utánanézni, hogy mennyi díjat hoztak el a tanítványaim a különböző versenyekről összesen. Sajnos nincs meg 1994-től az összes adat, de amióta megvannak, azóta 300 díjat számolt össze. A harmonikatanulásról azt kell tudni, hogy akárcsak a hegedű vagy a zongora, hosszú tanszak, vagyis két előképző után hat évfolyamos, és utána is van lehetőség még további négy évig folytatni a tanulást továbbképzősként akár egyetem mellett is. Ez jó lehetősség azoknak, akik nem a zenei pályát választották viszont a harmonikázást nem akarják abbahagyni. Jelenleg két ilyen tanítványom van, egyik a műszaki egyetemre jár másik kertépítőnek tanul.

– Az Aranycsengő mellett miniszteri elismerő oklevelet is kapott korábban. Mi az ön számára nagyobb elismerés: ezek a díjak vagy a tanítványai sikerei?

– Természetesen az utóbbi. Rengeteget dolgoztunk és gyakoroltunk velük. Nagy Réka, hogy csak egy nevet emeljek ki a sok közül, idén számos versenyen szerepelt. A Váci Nemzetközi Versenyen, ahol egyetlen harmonikás jelentkező lévén a zongoristákhoz osztották be, egy japán és egy budapesti zongorista után 3. helyet vívott ki magának a harmonika játékával. A Pulán megrendezett versenyen volt egy külön kategória, ahol horvát darabokat kellett játszani, és ott több száz versenyző között 2. helyezést ért el. Nemrégiben, az Aranycsengő átvétele előtti hétvégén jöttünk vissza a IV. Országos és Nemzetközi Harmonikaversenyről Szegedről, ahol három növendékem szerepelt három különböző korcsoportban, és mind a három korcsoportban 1. helyezést értek el, Lóci fiam pedig a fődíjat is megnyerte.

– Ezek szerint ő is harmonikázik?

– Csak hobbiból, mert ő valójában csellista. Most járta ki a 8. osztályt, felvették a Bartókba ahol gordonka tanszakon folytatja a tanulmányait.

– Ő az egyetlen gyermeke?

– Nem, három fiam van, Lóci a legkisebb. A legidősebb, Gergő zeneművészeti szakközépiskolás harmonika szakon és majd szeretné folytatni a tanulmányait a Zeneakadémián, a középső pedig 10. osztályos gimnazista, de még ő is harmonikázik mint továbbképzős.

– Szoktak otthon együtt zenélni?

– Természetesen. Sőt, olyan is előfordult már, hogy Gergővel megtanultuk az Astor Piazzolla SVP tangódarabot, és egyszer csak azt hallottam, hogy otthon gyakorolja Gergő harmonikán, Lóci pedig csellón kíséri. Csak úgy, önszorgalomból, illetve nyilván a zene iránti szenvedélyük hajtotta őket, hogy megtanulják, és elő is adták ketten együtt a darabot.

– A felesége is zenész?

– Nem, ő mikrobiológus, de rengeteget segít. Nélküle mindez nem sikerülhetett volna.

– Hogy ismerkedtek meg?

– 1994-ben, mikor áttelepültem, eleinte gyógynövényekkel szerettem volna foglalkozni, és elmentem egy gyógynövény-termesztési tanfolyamra Budakalászra. Leültem mellé, és aztán jött a többi.

– Emlékszik rá, hogy hogyan kezdődött a másik szerelme? Mármint miért szeretett így bele a harmonikázásba?

– Újvidéken születtem, és arra emlékszem, hogy édesapám éjjel-nappal zenét hallgatott: vagy szlovén tiroli zenét, vagy szerb népzenét, a kólót, vagy magyar nótákat, de mindegyikben a harmonika volt a kedvence. Valószínűleg ezért írattak be éppen erre a hangszerre a zeneiskolába 7-8 éves koromban.

– Gondolom, büszkeséggel töltötte el édesapját, hogy ilyen tehetségesnek bizonyult az ő általa is annyira kedvelt hangszeren. Emlékszik még arra, milyen élmény volt először neki zenélni?

– A tanítás mellett számos színházban és darabban is dolgoztam már. Amikor csak lehetőségem van rá, elviszem a szüleimet azokra a darabokra, amelyekben játszom.

– Térjünk vissza Újvidékre, ahol elkezdte a zeneiskolai tanulmányait!

– Az újvidéki zeneiskola Jugoszlávia egyik legjobb zeneiskolája volt már akkor is, és még ma is az. Az alapfokú zeneiskolának volt egy 30-40 tagú harmonikazenekara is, ahol rengeteget tanultam, majd a zeneművészeti szakközépiskolában, az Isidor Bajićban is kötelező volt a zenekari tagság méghozzá abban a zenekarban, ami már hatvan éve folyamatosan a világ legjobb harmonika zenekarának számít. Onnan hoztam magammal a tudást. Illetve a módszertant, tehát azt, hogy hogyan kell tanítani, azt is ott tanultam meg, máig ezt használom az óráimon. Miután Újvidéken végeztem, Pozsonyban Rácz Tibor tanár úrnál diplomáztam. 1994 januárjában települtem át Magyarországra, és akkor rögtön szóltak is, hogy Érden évek óta keresnek harmonikatanárt, úgyhogy február 1-jén munkába is állhattam. Közben Pomázon is elkezdtem tanítani, később pedig a Weiner Leó Zeneművészeti Szakgimnáziumban is.

– Mégis, mi az, amit így szeret a harmonikázásban?

– Azt, hogy egy hangszeren gyakorlatilag sztereóhatást lehet elérni: jobb kézzel is, bal kézzel is tudunk játszani, méghozzá úgy, hogy teljesen más hangzást kapunk a két oldalról. Míg jobb kézzel a dallamot játsszuk a billentyűkön, bal kézzel a gombok segítségével a basszushangokat és komplett akkordokat szólaltatunk meg, de nemcsak standard basszust, hanem átváltóval szabad basszust is, így lehet akár barokk zenét teljesen eredeti hangzással vagy kortárs zenét is játszani. A harmonika egy viszonylag fiatal hangszer: százkilencven éves még csak, de érdekes a hangzása a zeneszerzők számára, ezért most már egyre többen komponálnak rá, illetve egyre több szimfonikus zenekarban kap szerepet a harmonika is.

– Van kedvenc darabja, amit különösen szeret játszani?

– Igazából mindenevő vagyok. Színházban is fel szoktam lépni harmonikás szerepekkel: Leghosszabb ideig, húsz éven keresztül Vári Éva művésznő műsorában, az Edith Piafban, a Veszprémi színházban, budapesti színházakban.Klezmer zenekarban, valamint tangózenekarban is játszottam 12 évig, velük is sokszor felléptünk, lemezeket adtunk ki.

– Most éppen az Operaházban készül egy fellépésre. Elárulna erről valamit?

– Igen, a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon kerül bemutatásra Vittorio Grigolo főszereplésével egy operagála, ahol együtt dolgozhatok a Magyar Állami Operaház Zenekarával.

– Mennyire szigorú tanár?

– Erről talán a tanítványaimat kellene megkérdezni. Komolyan veszem a munkám. Igyekszem mindenkivel a képességeinek megfelelően haladni. De azt minden tanítványomtól elvárom, hogy felkészülten jöjjön órára és a koncertekre.

– Szabó Ádámot is ön tanította meg játszani a hangszeren, és épp a virtuóz harmonikajátékával lett országosan ismert egy tévés tehetségkutatóban annak idején…

– Ehhez kellett ő és a szülei is, akik mindenben támogatták Ádámot. Méghozzá anyagilag is, mert amikor jártuk a nemzetközi versenyeket, látták, hogy komolyabb hangszeren komolyabb hangzást is lehet elérni, ezért aztán ők sem sajnálták a pénzt, és megvették a fiúk tehetségéhez méltó, komolyabb, drágább hangszert is a gyermeküknek.

– Milyen a kapcsolata a tanítványai szüleivel?

-Igyekszem minden szülővel jó kapcsolatot kiépíteni, mivel az előző példából is látszik, hogy a hangszeres tanulásnál mennyire fontos a szülők közreműködése. Ők azok akik hozzák a gyermeküket órára, akik biztosítják a megfelelő hangszert és otthon segítenek a rendszeres gyakorlásban.

– Akárkiből tud ilyen sikeres zenészt faragni, vagy azért kell, hogy tehetsége legyen a zenészpalántának, aki elkezd önnél harmonikázni tanulni?

– 1986-ban kezdtem tanítani Zentán, és már akkor is akadtak olyan tanítványaim, akikkel nagyon szép eredményeket értünk el különféle versenyeken. Például Borbély Zoltánnal, aki akkor még csak kisfiú volt, és 1989-ben Pulán 152 versenyző között a 3. helyen végzett, amire rettentő büszke voltam. Két évvel később ugyanitt már 2. helyezést hozhatott el, de arra a versenyre már kicsit rávetült a háború árnya, mert már csak hetvenöten indultak. Akkoriban több kolléga mondta nekem, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy kezdő tanárként ilyen tehetséges tanítványom van, de én azt vallom, hogy rengeteg a tehetséges gyerek, csak mindenkiből ki kell tudni hozni a legjobbat, a maximumot. Én ezt csinálom. De természetesen nemcsak azok a diákok állnak közel a szívemhez, akik versenyeznek és díjakat nyernek, vagy akik ezt a pályát választják. Minden diákomat nagyon szeretem, és mindegyikre rettentően büszke vagyok, ha azt láhttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg, hogy ügyeskedik abban, amit szeret csinálni az élet bármilyen területén. Külön öröm számomra, hogy sokan az iskola elvégzése után évekkel később is visszajárnak, megkeresnek. Valakikkel a Zeneakadémián futok össze, vagy különböző koncerteken, de akadnak olyanok is, akik beugranak hozzám Érdre vagy Pomázra, hogy beszélgessünk egy kicsit. Ez mindig nagyon jó érzés.

– Mi mindenre van jó hatással, ha hangszeren, adott esetben harmonikán tanul egy gyermek?

– Számtalan előnyös hatása van a hangszeres zenetanulásnak, ahogy azt legkésőbb Kodály óta már minden zenepedagógus és szakember bebizonyította. Segíti az érzékszervek, elsősorban persze a hallás fejlődését, a koordinációt, az íráskészséget és a számolást, de jótékonyan hat az érzelmi fejlődésre és persze a hangulatunkra is.Egyszóval megéri zenélni tanulni, és ha harmonikán játszik az ember, az olyan, mintha egy egész együttese lenne. All in one. Minden egyben.

– Ha éppen nem zenél, mit csinál a szabadidejében?

– Kapálok a kertünkben és a Balatonon, ahol újabban szőlőt termesztünk, és próbálok borászkodni is.

– Lehet, hogy egyszer, nyugdíjas éveiben még a gyógynövénytermesztést is kipróbálja majd?

– Az is előfordulhat.