22_03_29_erdmost_nincskep

Úton a bajnoki döntő felé

22_03_29_erdmost_nincskep

Úton a bajnoki döntő felé

Hazai győzelmekkel folytatta szereplését az Érd Wildcats a női softball NB I-ben. A tavalyi ezüstérem után idén is az aranyért harcol az együttes a bajnokságban.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A legutóbbi szezonban az élvonalbeli női softball-bajnokságban és a Magyar Kupában is második helyen végzett az Érd Wildcats. Mindkét fronton a Budapest Reds lett a végső győztes, amely idén is a legfőbb érdi riválisnak számít. Az NB I aktuális játéknapján az elmúlt hétvégén, a Hungarian Astros-t fogadták a vadmacskák az Érd-ófalui baseball pályán, amellyel kétszer is megmérkőztek. A délelőtti találkozáson óriási fölénnyel, 21-6-ra nyertek Vigh Rebekáék. Még aznap újra összecsaptak a felek, ekkor is tizenöt ponttal, de 17-2-re győztek a vendéglátók.

Házi László edző elmondta, játékosai maximálisan elhitték, hogy nyerhetnek és ennek megfelelően játszottak végig.

A két fölényes siker után továbbra is nagy eséllyel pályáznak a lányok a bajnoki arany- vagy ezüstéremre. Jelenleg az NB I tabelláját vezetik hét győzelemmel és három vereséggel. Igaz, a második Budapest Reds eddig csak hat mérkőzést játszott, amiket nem mellesleg egyaránt meg is nyert.

A Budapest Reds elleni, vélhetően sorsdöntő dupla meccses rangadót augusztus 31-én rendezik majd, idegenben.

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email