Induljon lóháton a nyár!

Induljon lóháton a nyár!

A tavalyi nagy sikerre való tekintettel a Simonpuszta Nemzeti Lovas és Hagyományőrző Egyesület ismét megrendezi nyárindító gyermekfesztiválját szombaton, amikor is egész napos ingyenes programokkal és előadásokkal várják a családokat.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

„A gyerekek számára a lovaglás egyrészt élmény, másrészt testmozgás, harmadrészt pedig felelősségtudatra, koncentrációra és odafigyelésre nevelő tevékenység”, írja a Simonpuszta Nemzeti Lovas és Hagyományőrző Egyesület közleményében, éppen ezért a programok megszervezésekor az volt a céljuk, hogy mindenki megismerkedhessen a lovakkal, a lovas sporttal és hagyományokkal.

Ennek megfelelően az újonnan átadott Nemzeti Lovaskultúra Központ idén 3 helyszínen várja programokkal az érdeklődőket. A rendezvénytéren lovas színházi előadások, kutyás bemutatók, interaktív gyermekfoglalkozások, lovagi torna, intézkedéstaktikai bemutató várja az érdeklődőket. A lovas versenypályán a Magyar Lovas-szabadidősport Szövetség hivatalos versenyszámai tekinthetők meg.  Kézműves foglalkozások és kézműves vásár, körhinta, légvár és játszóház is várja majd egész szombaton a kicsiket és nagyokat. A nap fénypontja pedig minden bizonnyal a Pintér Tibor vezette Nemzeti Lovas Színház Kincsem c. musicale lesz majd.

Bányavölgyi Donáta, az egyesület kommunikációs munkatársa az Érd FM 101.3-nak beszélt részletesebben a programokról:


Tervezett programok a rendezvénytéren:

11:00    Kapunyitás

14:00    Mese Musicalek Lóhátról

15:00    Díjugrató bemutató

15:30    Lovagi torna

16:20    Őrző védő interaktív kutyás bemutató

17:10    Intézkedéstaktikai bemutató

18:00    Póniparádé

19:30    Nemzeti Lovas Színház: Kincsem c. musical

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email