Gyermeknap, nagyszülőkkel

Gyermeknap, nagyszülőkkel

Rendhagyó Oma, Opa, Enkelkinder gyermeknapot tart az Érdi Német Kultúr Egyesület szombaton, tíz órától az Érdligeti kempingben. A rendezvényre szeretettel várják a nagymamákat, nagypapákat, szülőket, no meg a gyerekeket, hagyományőrző és a régi időket felidéző programokkal.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A gyermeknapot a Bethlen Gábor Alap támogatásával szervezi az Érdi Német Kultúr Egyesület az Érdligeti kempingben, a Fürdő u. 4. szám alatt.

Táncház, kézműves foglalkozás, dal-, mondóka- és körjátéktanulás, illetve a régi játékok felelevenítése szerepel a programok között. A helyszíni „mini múzeumban” régi fotók, használati tárgyak gyűjteményét nézhetik meg a látogatók. A felnőttek feleleveníthetik azokat az időket, amikor még a régi tárgyakat használták szüleik, nagyszüleik, a gyerekek pedig kitalálhatják, hogy mire használhatták ezeket.

A szervezők örömmel fogadják, ha a látogatók is hoznak a családban még fellelhető régi fotót, tárgyat, amit a gyerekek megismerhetnek. A mamák, papák beülhetnek a mesesarokba, hallgatóságuk megismerheti gyermekkoruk mindennapjait, szép emlékeit. Aki szeretné, megoszthatja a családjában történt vidám és szomorú eseményeket, elmesélheti, milyen régi konyhai receptek vannak még a családban az ősök hagyatékából, és hogy élnek-e még a heti étrend régi hagyományai.

A szervezők szeretettel várnak minden német nemzetiséghez kötődő családot, és más érdeklődőt is.

A bográcsban készülő ebéd miatt kérik, a látogatók június 6-ig jelezzék részvételi szándékukat a 30-833-5727-es vagy a 30-336-4003-es számon.

 

                                                                                             

További cikkeink

Csuka Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából Harmat Bélával, Érd első szabadon választott polgármesterével, irodalmárral és egykori könyvtárossal beszélgettünk.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email