Január elején életbe lép a négygyermekes anyák szja-mentessége

Január elején életbe lép a négygyermekes anyák szja-mentessége

Jövő januárban életbe lép a négy- vagy többgyermekes anyák személyijövedelemadó-mentessége - mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Novák Katalin kiemelte, az szja-mentesség nem érinti a családi adókedvezmény intézményét, az továbbra is igényelhető a szülők részéről.

A személyi jövedelemadó megfizetése alól azok a nők mentesülhetnek életük végéig, akik már felneveltek vagy nevelnek négy vagy több gyereket, illetve azok is, akik január 1-je után válnak négygyermekes anyává. Közölte: a világon egyedülálló intézkedés a jelenlegi adatok szerint mintegy 40 ezer édesanyát érint.

Az államtitkár kitért arra: a közelgő európai uniós választások Európa – „a gyerekeink, unokáink” – jövőjéről is szólnak, arról, hogy „milyen válaszokat adunk” az Európát érintő kihívásokra. Mint mondta, ma a legnagyobb kihívás a népesedési válság, „Európában most már a népesség növekedésének kizárólagos forrása a migráció és a bevándorlás”.

A magyar kormány szerint azonban a demográfiai helyzet javítására nem megoldás a migráció támogatása, hiszen annak hosszú távon beláthatatlan következményei lehetnek a közösség, a kultúra szempontjából, a kormány ezért a magyar családok támogatását, segítését, a gyermekvállalási kedv növelését tűzte ki célul – hangoztatta.

„Azt szeretnénk, hogy Magyarországon jó legyen élni, dolgozni, gyereket nevelni” – mondta Novák Katalin.

Az államtitkár kitért a július 1-jével elinduló hétpontos családvédelmi akciótervre, amelynek célja a fiatalok családalapításának segítése, az önálló élet feltételeinek megteremtése és a segítségnyújtás a már gyermeket nevelő családoknak.

A többi európai országgal összehasonlítva Magyarország családtámogatási rendszere bőkezű, „büszkék lehetünk a meghozott intézkedésekre, és élen járunk” a GDP-arányos családtámogatásokban – hangoztatta Novák Katalin.

A sajtótájékoztatón bemutatták a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (Kincs) gondozásában megjelent Európai családpolitikai kitekintő című kötetet. Fűrész Tünde, a Kincs elnöke a kiadványt bemutatva elmondta, hogy 45 ország – 28 európai uniós és 17 nem EU-tag – családpolitikai intézkedéseit gyűjtötték össze öt nagyobb témakört érintve. A kiadványban helyet kapott az egyes országok demográfiai helyzete, a családpolitikai támogatások és a gyermekgondozási ellátások rendszere, de képet kaphatunk a gyermekek napközbeni ellátásának helyzetéről is.

További cikkeink

Egy közpénzzel is támogatott civil szervezet által gyűjtött személyes adatok kampánycélú felhasználása sértheti az adatvédelmi szabályokat.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email