– A mostani előadás ugyanarról a korszakról szól, mint az előző négy – mondta az előadó –, a most bemutatandó művészekkel azonban nem volt személyes kapcsolahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg, de mindenképpen érdemes beszélni róluk, hiszen meghatározó szereplői voltak annak a bizonyos aranykornak. De mitől is volt az 1945-től 1956-ig tartó évtized a fénykora a magyar operajátszásnak? Azért például, mert a határok lezárultak, a legnagyobb tehetségű művészek sem tudtak külföldre szegődni. Kellett persze megfelelő vezetés is, olyan nagyságokból álló triász, mint Tóth Aladár főigazgató, Nádasdy Kálmán főrendező és Oláh Gusztáv díszlettervező – avatott be a titokba Clementis, aki az igazi diplomatákhoz hasonlóan szinte mindenkiről mindent tud, de velük ellentétben kevésbé volt diszkrét, s a művészi kvalitások fölvázolása mellett beavatta hallgatóit intimebb részletekbe is.

Székely Mihályról, az óriási tehetségű basszistáról elmondta például, hogy megosztó személyiségként nem tűrt maga mellett vetélytársat, márpedig vele együtt tagja volt a társulatnak a nem kisebb képességekkel megáldott Koréh Endre is, akit végül sikerült kipiszkálnia a színházból. Koréh később Bécsben lett szólista, s nyomban küldött is egy, a bécsi operát ábrázoló képeslapot Budapestre Székelynek ezzel a szöveggel: „Köszönöm neked, Mihály!”.

Házy Erzsébetről azt tudtuk meg, miért halt meg viszonylag fiatalon, 53 éves korában. A gyönyörű hangú szoprán, aki színészként is rendkívül tehetséges volt, annak ellenére, hogy nem végzett akadémiát, már 22 évesen az Operában énekelt, magánéletében két végén égette a gyertyát – férjből is négyet fogyasztott –, mindezek következtében élete utolsó éveiben súlyos szembetegséggel, énektechnikai problémákkal, memóriazavarokkal, depresszióval is küzdött.

Vagy ott volt a másik nagy szoprán, Palánkay Klára, akin a kiváló szakember, Tóth Aladár észrevette, hogy túl korán terhelték le nagy, nehéz szerepekkel, s tudta, hogy ez egyetlen énekes pályájának sem tesz jót, azért egy év fizetett szabadságot ajánlott az énekesnőnek, aki ezt visszautasította, hiszen a sikerei csúcsán volt éppen. A főigazgatónak lett igaza, Palánkay pályafutása nem nyúlt túlságosan hosszúra. Ahogy Joviczky József, az esztergályosból lett fantasztikus hangú tenor – aki a kottát sem ismerte – sem húzott le túl sok évet az opera színpadán, de neki prózaibb okból kellett megválnia a hivatástól: egyszerűen megvert egy kritikust, aki rosszat írt róla, ez végképp derékba törte a karrierjét.