22_03_29_erdmost_nincskep

Útfelújítások: „hamarosan helyére kerül a kirakós utolsó eleme”

22_03_29_erdmost_nincskep

Útfelújítások: „hamarosan helyére kerül a kirakós utolsó eleme”

Egy több kilométeres főútvonal megújulásának utolsó szakasza fejeződik be hamarosan a Folyondár és az Alsóerdősor utca munkálataival. Felkerül a kopóréteg az utakra az Alsóerdősor utcában az Eperfa és a Folyondár utca között, valamint a Folyondár utcában az Alsóerdősor és a Törökbálinti út között.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

– A Modern Városok Program keretében teremtettük meg a pénzt arra, hogy az érdi útrekonstrukciós program második ütemében a város három főútvonala meg tudjon újulni és el tudja vezetni az elmúlt években megnövekedett forgalmat. Ez lényegében azt jelenti, hogy ez az útvonal, amin most állunk, a Diósdi úttól kezdődően, a Csaba utca – Ürmös utca – Diófa utca – Cseresznyefa utca – Eperfa utca – Alsóerdősor utca – Folyondár utca- Szövő utca is teljes egészében megújult. Míg a nyugati részen, a Szent István út, a Szovátai út és köztük a Lőcsei út azok, amelyek meg tudtak újulni és a forgalom biztosított a város fő ütőerén – emelte ki Simó Károly alpolgármester az útrekonstrukciós program második üteme kapcsán.

Az alpolgármester azt is elmondta, hogy jelenleg az Alsóerdősor utcában az Eperfa és a Folyondár utca között, valamint a Folyondár utcában az Alsóerdősor és a Törökbálinti út között kerül fel a kopóréteg az útszakaszokra, vagyis beállítják az út végleges szintjét. Habár a munkálatok a végéhez közelednek, még néhány feladat hátravan.

– Nagyon sokan várták azt a pillanatot, amikor az úton már lehet közlekedni. Azért van még egy kis munka, mert most rákerül ugyan a kopóréteg, de padkázást, a kapubehajtókat rendezni kell. Az építők tereprendezési munkája még nem fejeződött be. Azt gondolom, hogy teljes egészében körülbelül május-júniusra ezeken az útvonalakon minden munkálat befejeződhet – tette hozzá Simó Károly.

Az alpolgármester azt is hangsúlyozta, hogy minden olyan utcával, amely elkészül és szilárd burkolatot kap, közelebb vagyunk ahhoz a harmadik ütemhez, ami a lakóutcákat jelenti.

– Az első ütem a csatornázási program keretében zajlott, amikor közel 50 km útra került szilárd burkolat. A második ütemben a fő közlekedési útvonalakat újítottuk meg, hiszen bármelyik mellékutcából indulunk el Érdről, előbb utóbb egy főútvonalra jutunk ki. Fontos volt, hogy mielőtt nekifogunk a lakóutcáknak, a lokális gyűjtőutaknak, azelőtt a főútvonalak rendben legyenek. Itt még a csomópontoknak kell megépülniük, ezekre is megvan már a pénz és közülük néhányon akár heteken-hónapokon belül a fizikai munka is el tud indulni – emelte ki Simó Károly.

Mint fogalmazott, immár közelebb vagyunk ahhoz, hogy az összes olyan érdi utca, amely még nem kapott aszfaltot, megkapja azt a képet, amelyet egy modern kertvárosban mindenki megérdemel.

A tavalyi évben közel 8 km hosszú út épülhetett meg választókerületi alapból és a kormány által biztosított támogatásból. Az alpolgármestertől azt is megtudtuk, hogy idén legalább ennyi, de inkább több utat szeretnének megújítani.
 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email