Újabb részletek a családvédelmi akciótervről

Újabb részletek a családvédelmi akciótervről

A kormány pénteken benyújtja a családvédelmi törvényt az Országgyűlésnek, és ennek kapcsán újabb részletek jelentek meg az intézkedésekről a Magyar Közlönyben – mondta el csütörtöki sajtótájékoztatóján Simó Károly, az Érdi Fidesz szóvivője. A tájékoztatón szó esett még a március 15-ei városi ünnepségről.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

– A kormány benyújtja a családvédelmi törvényt az Országgyűlésnek, elindult a jogszabályalkotási folyamat ezzel kapcsolatban. A törvénytervezet középpontjában a család támogatása áll – kezdte sajtótájékoztatóját Simó Károly, az Érdi Fidesz szóvivője. 

Hozzátette: „2012 óta a gyerekvállalási kedv jelentősen, 21 százalékkal emelkedett, a vágy tehát létezik, a kormány pedig a rendelkezésére álló eszközökkel támogatást nyújt ennek realizálódásához. Európában Magyarország fordítja a legtöbb pénzt a családok támogatására, 2010-hez képest már kétszer nagyobb összeget, 2000 milliárd forintot, ami a GDP 4,8 százaléka.”

Simó Károly a családvédelmi akcióterv egyes intézkedéseinek részleteiről is tájékoztatást adott. A kedden közzétett kormányrendeletek tartalmazzák a július elsejével életbe lépő négy új intézkedés – a babaváró támogatás, nagycsaládosok autóvásárlási támogatása, családi otthonteremtési kedvezményhez (csok) kapcsolódó hitelek kibővítése és ingatlanfedezetű jelzáloghitelek mérséklése – részleteit, valamint néhány adminisztratív könnyítést a csok szabályozásában.

A szóvivő a kedvezményes csok kölcsön kapcsán újabb részleteket ismertetett.

– Július elsejétől jelentősen bővül az otthonteremtési program, ugyanis már használt lakásokra is felvehető lesz a kedvezményes, garantáltan legfeljebb 3 százalékos kamatozású hitel, és a használt ingatlanok vásárlására vonatkozóan eltörlik a 35 millió forintos értékhatárt, amely korábban a csok felvételének feltétele volt. Az ingatlanfedezetű jelzáloghitelek mérséklésére júliustól már a második gyerek születésekor elengednek egymillió forintot, a harmadik gyerek születésekor pedig négymillió forintot – emelte ki Simó Károly.

Júliustól az autóvásárlásra is megkapják a kedvezményeket a nagycsaládok: 2,5 millió forint támogatást vehetnek igénybe a legalább három gyermeket nevelő családok új, minimum hétszemélyes személyautó vásárlásához. Ezt a támogatást nem kell előre kifizetnie a családoknak, hanem közvetlenül a Magyar Államkincstáron keresztül utalják majd az autókereskedőnek.  

– A 2022. december 31-ig igényelhető támogatás összege az autó bruttó vételárának legfeljebb a felét teheti ki.  Egy- és kétszülős családok is igényelhetik a családi pótlékra jogosító gyerekek után, harmadik gyerek esetén a várandósság betöltött 12. hete már jogosultságnak számít, a tartósan beteg vagy fogyatékossággal élő gyerekek pedig életkortól függetlenül számítanak – mondta el az Érdi Fidesz szóvivője.

Simó Károly hozzátette, hogy a helyi ellenzéki képviselők sokadik felszólításra sem nyilatkoztak arról, hogy támogatják-e a családvédelmi intézkedéseket. Emellett sokadik alkalommal vonják ki magukat a városi ünnepségekről is, így március 15-én a városi rendezvénnyel párhuzamosan szerveztek megemlékezést. 

– Felszólítjuk az érdi ellenzéki pártok képviselőit és a hozzájuk csapódott civil aktivistákat, hogy nyilatkozzanak arról, mért nem tudják elviselni, hogy március 15-én az érdi ifjúság képviselője, a diákpolgármester mond beszédet? Vagy testvérvárosaink képviselőinek beszédével van gondjuk? Miért silányítják le az ünnepet pártpolitikai rendezvényre? – hangsúlyozta a szóvivő. 

Simó Károly azt is hozzátette, hogy internetes médiaportálokon megjelent cikkek alapján az érdi ellenzékhez köthető személyek olyan ingatlanmutyira készülnek, amelynek révén – ha egyszer lehetőségük adódna rá – irodaházakat építenének a város alközpontjaiban, így Érdligeten is, a játszótér közelében vagy épp annak a helyén.

– Aggasztó hírek ezek, amelyeket sajnos az tesz hihetővé, hogy az érdi baloldal mindig is a lakóparkok és irodaházak építésének pártján állt, megfosztva ezzel a várost a családias jellegétől. Olyannyira így képzelik el a város jövőjét, hogy a városnak és az itt élőknek valóban életbevágó fejlesztések – mint például az ipari park – létrehozása ellen vannak, amelyek jövőt tervezhetővé és fenntarthatóvá teszik. Felszólítjuk Szűcs Gábort, Varga Illés Leventét és Falusi Ferencet, mint az ellenzék képviselőit, hogy nyilatkozzanak: van-e összefüggés a város gazdaságfejlesztési terveinek akadályozása és aközött, hogy az érdligeti játszótér környezetét évek óta szeretnék átminősíteni, netán beépíteni, amint arról nyilvános blogbejegyzések tanúskodnak – zárta szavait Simó Károly.
 

További cikkeink

Egy közpénzzel is támogatott civil szervezet által gyűjtött személyes adatok kampánycélú felhasználása sértheti az adatvédelmi szabályokat.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email