Egy évszázaddal ezelőtt a parcellázás jó ötletnek tűnt, a ma élő érdiek viszont minden nap érzik az ellenkezőjét.
- Ádám Katalin
Karsch Manfred Németországban született, 1972 óta él Érden, elsősorban alkalmazott grafikával és festészettel foglalkozik. 1974-ben kapcsolódott be a helyi képzőművészeti élet vérkeringésébe, számos kiállításon vett és vesz részt Magyarországon és külföldön. Az Érdi Galériában most nyílt tárlatára az elmúlt öt év alkotásaiból válogatott.
Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!
HIRDETÉS
További cikkeink
Az U12-es röplabdázók Kisújszálláson remekeltek a hétvégén.
A főváros felől érkezők nem tudnak majd felhajtani az M0-s autóútra, az M1-es irányába.
További cikkeink
A 92 éves Bicskei Győző maga építette a kerékpárt, ami elválaszthatatlan társa volt az érdi utakon.
A NB III-as bajnokság 20. fordulójában a Pénzügyőr SE volt a vendég az Ercsi úton.
Március 17-én ünnepeljük a Szociális Munka Világnapját.
Melyik szavazókörhöz tartozom? Meddig kérhetek mozgóurnát, illetve jelentkezhetek át? Kik szerepelnek a szavazólapomon? Cikkünkben
Március 15-én, nemzeti ünnepükön városi díjakat adott át Csőzik László polgármester.
Ünnepi beszédekkel és koszorúzással tisztelegett a város március 15-én, vasárnap délelőtt a forradalom és