A Duna-Art-tól a Duna-deltáig

A Duna-Art-tól a Duna-deltáig

A szervezett utazások sokszínű palettáján különleges helyet foglal el a Teleki Sámuel Felfedező Klub, amely saját meghatározása szerint népszerű-tudományos tartalmú utazásokat kínál tagjaiknak, tehát azoknak, akik kicsit a nagy földrajzi felfedezők utódainak szeretnék érezni magukat, amikor útra kelnek egy-egy természeti értékekben, műemléki látnivalókban gazdag vidék felé.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Dr. Nemes Erzsébet a klub szervezésében vágott neki a 12 napos, az Al-Dunától a Duna-deltáig elnevezésű túrának – természetesen fényképezőgéppel, hiszen az utazás mellett a fotózás a szenvedélye, aminek a Duna–Art Fotóklub keretei között hódol.

Aki emlékképnél igényesebb felvételeket akar készíteni, nem is találna ideálisabb utazásszervezőt a Teleki-klubnál, hiszen nekik a célkitűzéseik között szerepel a „vadászat fényképezőgéppel”, ami nem csak az adott terület állatvilágára vonatkozik ebben az esetben, hanem minden látványra, ami megörökítésre érdemes. 

Látvány pedig volt bőven – ahogy erről Nemes Erzsébet fotográfiái tanúskodnak a művelődési központ folyosói galériájában, ahol a Duna–Art tagjai hónapról hónapra megmutathatják legújabb munkáikat. A Dunánál hálásabb fotótémát nehéz találni, különösen azon a vidéken, amerre most Nemes Erzsébet járt. A folyam számtalan különböző arcát tudja mutatni napszaktól és évszaktól függően. Egészen más a látvány kora hajnalban, a reggeli derengésben vagy alkonyatkor – a fotókon szinte mindegyikből kapunk ízelítőt. De maga a víz is elképzelhetetlenül változatos színekben tud pompázni, az a Duna, ami csak a dalban kék, valójában többnyire szürke víztömegnek látjuk, de Nemes Erzsébet képei ezeket a közhelyeket is felülírják, a látvány különösen a deltában megkapó, ahol a folyam és a tenger találkozik, ahol a Duna egyesül Fekete-tenger végtelenségével. 

Az út egyik leglátványosabb szakasza természetesen a Vaskapu volt, ami valójában nem is egyetlen szoros, hanem több szakaszból álló, 134 kilométer hosszú rendszer, amely azon túl, hogy rendkívül vadregényes, fontos vízi út, hiszen az Al-Duna Széchenyi kezdeményezte, de csak 1896-ban befejezett rendezése óta összeköttetést teremt – a Rajna–Majna–Duna-csatorna révén – az Északi- és a Fekete-tenger között.

Nemes Erzsébet kamerája természetesen nem ragadt le a folyó látványánál, észrevette és szép képek sorával örökítette meg a parti látnivalókat, romokat, várakat, településeket, világítótornyokat.
 

További cikkeink

Egy közpénzzel is támogatott civil szervezet által gyűjtött személyes adatok kampánycélú felhasználása sértheti az adatvédelmi szabályokat.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email