Bűnmegelőzés, környezetvédelem, önkéntes munka

Bűnmegelőzés, környezetvédelem, önkéntes munka

Az érdi polgárőrök mindebből 2018-ban is kivették a részüket, és a tervek szerint az idei évben is sokat tevékenykednek majd Érd és a városlakók érdekében.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

Az Érdi Városi Polgárőr Egyesület évek óta küzd azért, hogy a városban megszűnjön az illegális hulladéklerakás, és megtisztuljanak a lerakott építési anyagtól – nem ritkán veszélyes hulladéktól – és lakossági szeméttől a városhoz tartozó ligetes, erdős külterületek. A hideg téli időben is járják a leginkább veszélyeztetett részeket, ellenőrzik a már megtisztított területeket, és feljegyzik, ha újabb szeméthegyet találnak.

Mint Macsotay Tibor lapunknak elmondta, szeretnék megvédeni a leginkább veszélyeztetett területeket. A megoldáson, azaz hogy ezeket a részeket milyen módszerrel lehet lezárni – kőtömbök, sorompó –, még dolgoznak. A rendszeres ellenőrzések egyébként azt mutatják: a már lezárt részeken megszűnt az újabb hulladék lerakása. – A folyamatosan bővülő kamerarendszer szintén nagy segítsésget jelent az illegális szemetelők elleni küzdelemben – tette hozzá az elnök. A polgárőrök minden esztendőben kiveszik a részüket a várostakarító akciókból, legyenek azok országos vagy helyi kezdeményezésűek.

Mint az elnöktől megtudtuk, márciusban ismét sor kerül a TeSzedd! mozgalomra – ebben idén is oroszlánrészt vállalnak majd: megszervezik a gyűjtőpontokat, a zsákok, kesztyűk, harapnivalók kijuttatását, koordinálják a város több pontján dolgozó önkénteseket. A rendszeres várostakarító akcióknak köszönhetően folyamatosan csökken az illegálisan lerakott hulladék mennyisége a városban.

– Ahhoz, hogy meg tudjuk tisztítani a szemetes részeket, szükség van a hulladékos területek felderítésére is. Itt jó szolgálatot tesznek lovas polgárőreink. Két ló érkezett hozzánk a közelmúltban, aminek már látható az eredménye: decemberben több helyszínen is sikerült tetten érnünk illegális hulladéklerakókat. Volt, aki ellen eljárás indult, volt, akivel visszapakoltattuk a hulladékot, és kapott egy utolsó figyelmeztetést – ez a lerakott szemét mennyiségétől és minőségétől – volt-e közte veszélyes hulladék – függött. Nagyon szoros kapcsolatban állunk a helyi környezetvédőkkel, akik részt vesznek a különféle takarítási akciókban. Rendszeresen egyeztetünk velük a tennivalókról. Tartós sikert csak lakossági összefogással érhetünk el: kérjük az érdieket, tegyenek nekünk bejelentést a legkisebb szemétlerakásról is, ami tudomásukra jut. Csak így lehetünk eredményesek ebben a küzdelemben – hangsúlyozta Macsotay Tibor.

Természetesen nemcsak az illegális hulladék ellen küzdenek a polgárőrök, hanem a bűnmegelőzésből is kiveszik a részüket: rendszeresen jelen vannak a különféle rendőrségi ellenőrzéseken, példaértékűen jó a kapcsolat a két testület között. Legutóbb január 28-án dolgoztak együtt: tizenkét polgárőr öt autóval vett részt a rendőrséggel közösen egy általános ellenőrzésen.

– Emellett járjuk a különböző nagyáruházakat, bűnmegelőzési előadásokat tartunk, megszólítjuk a vásárlókat. Nemrég az unokázós csalásokra hívtuk fel a figyelmet. Több mint tízezer szórólapot osztottunk szét, érdi intézményeknél, hivataloknál, nyugdíjasok rendezvényein. Büszkén mondhahttps://erdmost.hu/wp-content/uploads/2021/06/business-blog-session-cover-img-03.jpg: akciónk óta egyetlen sikeres unokázós csalás sem volt Érden és környékén – viszont sikerült elkapni egy csalót, ugyanis a hölgy, akit megpróbáltak becsapni, azonnal értesített – tette hozzá Macsotay Tibor.

– Folytatjuk régi akcióinkat is, mint például a Szomszédok Egymásért Mozgalom, és úgy tapasztaljuk, a lakosság egyre aktívabb vesz részt ebben a bűnmegelőzési programban. Segítjük a közterület munkáját azzal, hogy az önkormányzat ingyenes telefonszámára (06-80/204871) érkező különféle lakossági bejelentéseket – elhullott állatok, avarégetéssel kapcsolatos panaszok, túl hangos zene a szomszédban – hétköznap munkaidőn kívül, illetve hétvégén mi fogadjuk. A fenti önkormányzati telefon mellett diszpécserszolgálatunk is a nap huszonnégy órájában fogadja a különféle bejelentéseket, amelyeket a megfelelő hatóságoknak továbbítunk. Akiknek sosem volt panaszuk, problémájuk, azok is ismerhetnek bennünket a különféle sport- és kulturális rendezvényekről is, hiszen rendszeresen segédkezünk a rendőrségnek ezek biztosításában – jegyezte meg az elnök.

A polgárőrök a bűnmegelőzési, illetve környezetvédelmi feladatok mellett önkéntes szociális munkát is vállalnak: január elejétől fát szállítanak a nélkülöző családoknak, egyedülállóknak, sőt, a tüzelő felhasogatásában is segédkeznek. Az elmúlt egy hónapban tizennégy háztartásban tudtak így segíteni.

Macsotay Tibort végezetül arra kértük, emeljen ki egykét olyan eseményt, amire büszke az elmúlt esztendőből.

– Örömünkre szolgál, hogy tagjaink létszáma folyamatosan nő: meghaladja a kétszázat. Ennek oka, hogy sokan csatlakoztak a SZEM-hez, illetve hogy azon diákok közül, akik nálunk töltik a közösségi szolgálatukat, többen nálunk maradnak – tette hozzá. Az elnök a tavalyi év nagy eredményének nevezte, hogy körzeti megbízotti iroda nyílt 2018-ban a parkvárosi Interspar áruházban. – Az idei évben reményeink szerint a Bagoly utcai új orvosi rendelőben is kapunk egy irodahelyiséget, ez megkönnyíti munkavégzésünket a környék utcáiban – zárta szavait.

Archív fotó

További cikkeink

Egy közpénzzel is támogatott civil szervezet által gyűjtött személyes adatok kampánycélú felhasználása sértheti az adatvédelmi szabályokat.

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email