Day: February 9, 2019

Bár részéről nem volt tudatos választás, már fiatal pályakezdőként is a gyermekek nevelésében lelte meg elhívását. Tizenhat évig tanított, majd egy hirtelen váltással a szociális ágazatban helyezkedett el. Mint fogalmaz: az utcán kezdte a család- és gyermekvédelmi munkát, s felnőttfejjel tért vissza az iskolapadba, hogy másoddiplomájával a szakmai képesítést is megszerezze új hivatásához. Bereiné Petrik Mária több mint két évtizede vezetője annak az érdi gyermekvédelmi intézménynek, amely nemrég járási központtá alakult.
Az érdi Dragonok és a battai Bulldogok segítettek szombaton egy súlyosan sérült fiú, Imike családjának: fát hasogattak, udvart takarítottak, ástak, lomtalanítottak. Mindezt egy nagyobb cél érdekében: a háromtagú család jelenleg egy kis kamrában él, ezt szeretnék bővíteni egy szobával, konyhával, fürdővel. Ennek megvalósításában is segítenek majd a szurkolók, akik örömmel várnak további önkénteseket.