22_03_29_erdmost_nincskep

Ismét sporttal gyűjtöttek

22_03_29_erdmost_nincskep

Ismét sporttal gyűjtöttek

Egy érdi teremkerékpáros edzőterem tulajdonosa szervezett közös tekerést, a befolyt összegből pedig családokat támogattak a karácsonyi időszakban. A tartós élelmiszer-csomagokat a Család- és Gyermekjóléti Központ segítségével adták át családoknak.

Érdfm 101.3 – Hallgasd bárhol! Bármikor!

HIRDETÉS

A Szociális Gondozó Központ Család- és Gyermekjóléti Központjában került sor arra a kis ünnepségre, ahol megkapták a családok a tartós-élelmiszer csomagokat egy érdi teremkerékpáros edzőterem tulajdonosától, Gerván Csaba edzőtől.

– Teremkerékpáros tekerést szerveztünk, két órát töltöttünk el és nagyon jót szórakoztunk is, amellett, hogy egy jó ügyet szolgáltunk. A tekerésből összejött 100 ezer forint, amiből hat családnak tudtunk tartós élelmiszereket vásárolni az ünnepek előtt. 

Az edző azt is elmondta, hogy a családsegítővel egyeztettek, mire van szüksége a családoknak, így csomagonként 17 ezer forint összegből válogatták ki a szükséges termékeket.

–  Vannak a csomagban alapvető élelmiszerek – felvágott, liszt, cukor, tej, puding a gyerekeknek, lencse, olaj. Emellett olyan termékeket is beleraktunk, amiről mondták, hogy egy kicsit luxusnak számít. Lekvár, méz és teafüvek is kerültek a csomagba – tette hozzá Gerván Csaba, aki arról is beszélt, hogy korábban is volt már ilyen kezdeményezésük, akkor tanszereket vásároltak a családoknak, erről itt olvashatnak részletesebben. 

A gyűjtés azonban nem áll meg, ugyanis országos szinten is segítettek már rászoruló családoknak, de úgy tervezik, hogy jövőre is elindítják a kezdeményezést: húsvétkor és az iskolakezdéskor is szeretnék segíteni a családokat.

– A résztvevőktől a legnagyobb visszajelzésünk az, hogy meghirdettük a tekerést és gyakorlatilag két óra alatt elfogyott rá az összes hely. Ennél jobb visszajelzés nem is kell szerintem – emelte ki az edző.

A tartós élelmiszerek mellett a könyveknek is nagyon örültek a kicsik, amiket az egyik nagy könyvesbolt-hálózat ajánlott fel a családsegítőnek. A gyerekek bátran válogattak a különböző korosztályoknak szánt mesekönyvek és regények között, és az otthon maradt testvéreiknek is vihettek belőle.

– Az egész évben nagyon nagy szükség van a segítségnyújtásra, de azért a karácsonyi időszakban nagyon sok támogató van. Nagyon meglepődtem ezen a kezdeményezésen, de természetesen nagyon örülünk a segítségnek. Két gyermekem van, így most nagyon jókor jött ez a csomag – mondta el örömmel az eseményen az egyik édesanya. 

További cikkeink

További cikkeink

Facebook

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Reddit
Telegram
WhatsApp
Email