Kajtár László hét esztendeje élt Érden. Erdélyben született, onnan volt kénytelen Svédországba menekülni, ahol küzdelmes évtizedeket töltött díszlettervezéssel, karikatúrarajzolással és autista gyerekek oktatásával. A hosszú „száműzetés” után immár nyugdíjasként térhetett haza, amit számára éppen úgy jelentette Magyarországot, mint Erdélyt.

Új otthonául Érdet választotta, ahol hamar barátokra, művésztársakra lelt, akik most egy emlékező tárlatot, de mondhatjuk úgy is, hogy búcsúztatót rendeztek neki, hiszen alig néhány hete annak, hogy örökre letette az ecsetet, utolsó (önarc)képét 2018. szeptember 3-ai keltezéssel szignálta.

A kiállítást megnyitó Majorné Bániczki Julianna a tőle megszokott érzékenységgel fordult a művek és azokon keresztül az alkotó felé, s fogalmazta meg gondolatait Kajtár Lászlóval kapcsolatban. Kiemelte azt a sokszínűséget, ami témaválasztásában és azt a sokoldalúságot, ami az alkalmazott technikákban mutatkozik meg. Tájak, csendéletek, portrék, részletesen kidolgozott motívumok, árnyként lebegő alakok – mindez akvarellben, olajban, linómetszetben előadva vagy éppen réztányéron, hiszen apja nyomdokain az ötvösmesterséget is kitanulta. A képek a méltató szavaival élve fölidézik Erdély hegyeit, levegőjét, illatát, az apa ötvösművének fanyar szagát, és persze azt a boldogságot, amit az unokával történő erdei barangolás jelent – jelentett.