Formák ezreivel szembesülünk a természetet járva, de sokszor nem is tudatosul bennük, hogy milyen mérnöki pontossággal szerkesztődtek, akárha rajzasztalon születtek volna. Matematikai képletekkel, geometriai formákkal leírhatók az állatok, a növények, s persze mi magunk is – erre utalt megnyitójában Dezse Anna újságíró. S a fotós, amikor képet komponál, nem mást tesz, mint az adott virágban, levélben, termésben vagy állatban meglátja az alkotó formákat, s ezeket harmóniába vagy éppen ellentétpárba állítva hoz létre képet.

A matematika és a természet, a matematika és a művészet összefüggései régóta ismertek, sőt olyannyira természetes már ez számunkra, hogy elsiklunk megnyilvánulásuk felett, ha külön nem hívják rá föl a figyelmünket. Például egy ilyen kiállítással.

Amikor a tizenegy alkotó félszáz képét szemléljük, sok esetben most is az első benyomásunk, mennyire szép ez a virág, milyen sejtelmes hangulatú az erdő vagy megnyugtató a napsütötte rét. Aztán nézzük még egy percig, s meglátjuk a szabályos, mértani alkotóelemeket, a kiszámított ritmust. De látunk olyan fotókat is, amelyek hangsúlyosan irányítják figyelmünket, a látványt szinte a formára csupaszítják, hogy föltáruljanak a rovar szárnyában meglévő alakzatok, hogy a madár kitárt szárnya a megfelelő kompozícióba rendezve alakítsa képpé a teret, hogy a vízcseppek elképzelhetetlen rendben sorakozó gyöngyöknek látszódjanak, s a levél erezete körzővel rajzolt ívekre emlékeztessen.

S ha mindez nem lett volna elegendő, hogy megértsünk valamit a természet utánozhatatlan csodáiból, a levetített videoanimáció plasztikusan mutatta meg mindazt, amit az alkotók saját szemszögükből rögzítettek az őket körülvevő látványból.

Fénnyel átrajzolt tájak

A Duna-Art fotósai hónapról hónapra kis kamarakiállítással mutatkoznak be a művelődési központ folyosói galériájában. Kiss Borbála és Révész László mostani válogatása erősen rímel a kiállítóteremben látható anyagra, kis túlzással azt is mondhatnánk, hogy amolyan fióktárlata ez a klubbemutatkozónak, De mégis inkább kiterjesztése, a téma kitágítása egy más nézőpontból. A fotós házaspár – szokásukhoz híven most sem árulják el, melyik felvétel kié – Norvégiából, Csehországból és Olaszországból hozott tájképeket. A zord északi tengerpartok, sziklák, a lankás dombvidékek a színekkel teremtik meg a formák játékát, a hajnali vagy éppen az alkonyi fény emeli ki a fasorok, szántások, zöldellő rétek ritmusát, festői látvánnyá írva át azt.