Yehudi Menuhin világhírű hegedűművész és karmester 1975-ben az ENSZ Nemzetközi Zenei Tanácsának elnökeként hívta életre a zene világnapját október 1-jén, azzal a céllal, hogy ezen a napon, illetve az azt követő héten ne csak a koncert termekben és a rádiókban lehessen akár klasszikusokat, akár modern dallamokat hallgatni, hanem utcazenészek előadásában is például vagy akármilyen más spontán fellépésen.

A Parkvárosi Közösségi Házban szombat este Stiblo Anna, a Szirmok Városi és Pedagógus Női Kar, valamint a Rozmaring Német Nemzetiségi Kórus vezetője komolyabb és vidámabb hangvételű dallamokat, klasszikus és német dalokat válogatott össze egy csokorba,  előbbieket természetesen a Szirmok Női Kar, utóbbiakat pedig a Rozmaring Kórus előadásában, harmonikán Csernák Tibor, zongorán pedig Roszkos Péterné közreműködésében.

Stiblo Anna a koncert előtt Yehudi Menuhin az 1. zene világnapján, 1975. október 1-jén elmondott beszédét olvasta fel.

Szavakkal már nagyon sokszor visszaéltek, különösen a korunk társadalmában egyre növekvő tudatlanság következtében. A zene azonban továbbra is módot ad arra, hogy az emberek ma is megértsék egymást, amikor az emberiségtől a múlt előítéletei távolabb állnak, mint valaha, de megerősödve kerülnek előtérbe azok az örök értékek, amelyek mindig részét képezték bármely nép minden művészi megnyilvánulásának.

„Alkalmazkodtunk a hely akusztikájához, mert el kell mondani, hogy nagyon szépen szólnak itt a széles ívű dalok, igyekeztem úgy összeválogatni a darabokat, hogy azok a figyelmet fenntartsák,” magyarázta el a karvezető, hogy mi alapján állította össze a műsort. A koncerten azonban a csendnek is fontos szerepe volt, hiszen erre maga a zene világnapjának életre keltője, Menuhin buzdított még 1975-ben, az 1. zene világnapján elmondott beszédében:

Jó lenne, ha a zenei héten egy-két percet a csendnek szentelnénk mindenütt a világon, a gondolkodásnak, a hallgatásnak és az elmélyedésnek. A zenének a zaj antitézisének kellene lennie, mégis sokszor arra használják, hogy kellemetlen zajokat fogjon fel a gyárakban, éttermekben és áruházakban. Azt mondanám, hogy az adott időben az egész világon legyen egy pár percnyi csend, mert ez nagyon fontos a zene élvezéséhez. Valószínűleg tudomásuk van arról, hogy néhány éve egy kongresszusunkon Párizsban Witold Lutoslavski, a nagy lengyel zeneszerző javasolta, indítsunk mozgalmat, amely harcol az embernek a csendhez való jogáért. Azt szeretném, ha a csendnek e perceit követően utcákon, minden gyárban, otthonban, koncertteremben és operaházban megszólalna a zene.

Parkvárosban a csend után megszólalt a zene: jódlizással és aztán imádkozással, mert legyen bár örömteli vagy ünnepélyes, vidám vagy szomorú, klasszikus vagy modern, énekhang által vagy hangszerekkel életre keltett, a zene az kell.