Harmadjára tartottak rendvédelmi napot Simonpusztán, ahol a rendőrök mellett a katasztrófavédelem, a mentőszolgálat, a honvédség, sőt még az adóhatóság munkatársai is bemutatkozhattak.
Érd TV
A tévé a Telekom hálózatán kezdettől fogva, a Digi kábeltévén 2016. június 23. óta fogható az egész járás területén. Potenciális nézőszáma 2007-ben kb. 40 ezer fő volt, ma azonban már meghaladja a 100 ezret, de egyes adásai az interneten – a tévé önálló létezésének idején az azóta megszüntetett erdtv.hu oldalon, manapság az Érdmost YouTube-csatornáján – is elérhetőek.[3] A csatorna nettó adásideje nagyjából napi 10-11 óra, a fennmaradó időben a rádió adása hallható a képújság alatt, melyen a médiaközpont híreinek kivonata, információk és hirdetések forognak. Az Érd TV műsorismertetése 2014-2018 között az Érdmoston is fellelhető volt, ám a honlap 2018 végi vérfrissítése óta csak az Érdi Újságban érhető el.
Vétel
A DIGI HÁLÓZATÁN:
A DIGI hálózatán elérhető a 418 Mhz-es frekvencián, illetve az érdi lakótelepen a 386 Mhz-es frekvencián.
A MAGYAR TELEKOM HÁLÓZATÁN:
– IPTV: Az ÉRD TV alapértelmezett helye a 202-es programhely, ez azonban néhány régebbi set-top box használatakor, vagy egyedi beállítás miatt változhat.
– DIGITÁLIS KÁBELTELEVÍZIÓ:
-Frekvencia: 220 MHz
-Moduláció: 256QAM
-Szimbólum sebesség: 6875 kSym/s
-LCN: 230
-Moduláció: 256QAM
-Szimbólum sebesség: 6875 kSym/s
-LCN: 230
Az Érd TV műsora
Közel ötszáz évvel ezelőtt Érden egyesült II. Lajos magyar király serege a lengyel segédcsapatokkal, majd innen indultak tovább a mohácsi csatába. Erre emlékeztek szombat délelőtt.
Közel negyven év után talán kiderül, hogy mi történt azon a végzetes napon.
Ma délutántól vasárnap késő estig csapatják, a 14 év alatti gyerekeknek ingyenes a belépés. Fotókon, videóval mutatjuk, hogyan kezdődött el a Piknik Érden.
Becsengettek a 2022/2023-as tanévre Érd legnagyobb középiskolájában.
Kétezer év után ismét római légió állomásozott Százhalombattán. Megnéztük.
A magyar nemzet egyik legnagyobb ünnepe augusztus 20-a. Az államalapítás ünnepén, Szent István napja alkalmából városi ünnepséget rendeztek a Magyar Földrajzi Múzeum kertjében. Az eseményen megáldották az új kenyeret és átadták a városi kitüntetéseket is.
A különleges, letűnt korokat idéző gályát szerdáig lehet megnézni a battai Csónakháznál.
Továbbra is készülnek a várost és környékét érintő videós tartalmak, de azok már a webes tartalomgyártás szempontjai szerint.
A IV. Érdi Vágtán a Kishuszárok között Érd a 2. helyet szerezte meg.