A klímák megjelenése óta egy olyan nagyszerű találmánnyal válhatott nap, mint nap könnyebbé és kényelmesebbé életünk, amelynek hála a legnagyobb nyári forróságban már nem kell, hogy megfőjünk saját levünkben és még télen sem kell szomorkodnunk a kihasználatlansága miatt.
Vezér Mihály polgármester – a Jerusalema-tánckihívás rendkívüli sikerére alapozva - a közelmúltban ismét örömtáncra hívta a városlakókat.
Két nosztalgiavillamossal is utazhatnak az érdeklődők a fővárosban a hétvégén - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
Mint beszámoltunk róla, június 27. és augusztus 19. között a Szociális Gondozó Központ ismét megszervezi a nyári napközis tábort az érdi gyerekeknek. Most az erd.hu-n tették közzé a tábor legfontosabb tudnivalóit.
Az ELMŰ megbízásából gallyazást végeznek Érden május 12. és 30. között.
Május 17-én, kedden a napnyugta utáni időszakban földi kémiai szúnyoggyérítést végez a Katasztrófavédelem Érden.
Öt főre szűkült a Szikra Tehetséggondozó Egyesület által életre hívott „Az Év Gyógypedagógusa” díj idei jelöltjeinek listája.
A Német Nemzetiségi Regionális Versenyen, majd a VI. Abonyi Országos Vadászkürt-, Mélyrézfúvós- és Rézfúvós Kamarazenei Fesztiválon vettek részt az érdi Lukin László Alapfokú Művészeti Iskola növendékei.
Május 14-én, szombaton folytatódik az Érd és térsége Hulladékkezelő Nonprofit Kft. zöldhulladékgyűjtési akciója. Mutatjuk, honnan viszik és mire figyeljen!
Véleményezze Érd Fenntartható Városfejlesztési Stratégiáját! A lakosság minél szélesebb körű véleményére kíváncsi a Fenntartható Városfejlesztési Stratégia kapcsán az érdi önkormányzat.