Elfogták és őrizetbe vették azt a 34 éves, emberölés gyanúja miatt bűnügyi felügyelet alatt álló férfit, aki a gyanú szerint meg akarta erőszakolni féltestvérét, majd megszúrta az áldozat védelmére kelő idős férfit.
A rekkenő hőség nemcsak az embert, hanem az állatokat is megviseli. Az állatvédők segélytelefonjain ilyenkor rengeteg bejelentés érkezik a tűző napon kikötött, víz nélkül tartott állatokról.
Az érdi rendőrök kérnek segítséget egy fehér zoknit és papucsot viselő sofőr azonosításához, aki megtankolt, majd elhajtott.
Út- és járdafelújítás, kaszálás, valamint zöldhulladék összeszedés a város több pontján is.
Darázsveszélyre hívták fel a figyelmet a József téri játszótéren.
Az Érd és Környéke Horgászegyesület vasárnap ismét megtartott a ma már tradicionálisnak mondható családi napját.
Lejátszották második nyári edzőmérkőzésüket az Érdi VSE labdarúgói.
Az ÉTV Érd egyes részein júliusban olvassa le a vízmérőket.
Kaszálás, locsolás, út- és járdafelújítás - ezeket a munkálatokat tervezi július 4-ére az ÉKFI.
Adelmann Anna képeiből nyílik kiállítás július 7-én a Szociális Gondozó Központban.