A Vöröskereszt Pest Megyei Szervezete június 18-án délután ruhaosztást szervez az Alsó utcában.
Június 19-én a 15:00 órától kezdődő Magyarország - Franciaország mérkőzésen ismét együtt szurkolhatnak a diósdiak a Szent István téri kivetítő előtt.
Új keretek közt működik tovább a Forrás Néptáncegyüttes: mint egy minapi sajtótájékoztatón elhangzott, az előadó-művészeti többlettámogatási rendszerhez való hozzáféréshez regisztrálniuk kellett az illetékes hivatalnál. Ekkor szembesültek azzal, hogy gyakorlatilag már színházként működtek.
Hétvégén szorgos kezek dolgoztak a Staud József Egészségházban, amit múlt héten adtak át a tisztviselőtelepen élőknek. Az épület gyermekorvosi rendelőjében civilek fogtak össze, hogy barátságossá tegyék a tereket és a legkisebbeknek vidám falfestményekkel dobják fel a hangulatot.
Június 30-ig küldhetik be támogatási kérelmeiket az érdi olimpikonok, paralimpikonok és helyi sportegyesületek. Az alpolgármester elmondta, az olimpikonok között 2 millió, a paralimpikonok között 1,5 milliót forintot osztanak szét, a sportegyesületeket pedig az igényeiknek megfelelően támogatják.
Az M0-s autóút déli szakaszán, a Hárosi Duna-hídon javítási munkák kezdődtek.
Elsőfokú figyelmeztetést adott ki a hőség miatt a főváros térségére, valamint a Kisalföldre és az Észak-Alföldre az Országos Meteorológiai Szolgálat. Mint figyelmeztető előrejelzésükben írják, ma már többfelé alakulhat 25°C körül napi középhőmérséklet értéke.
Az elhunytak 89%-a 65 év feletti, írja a kormányzati koronavírussal kapcsolatos tájékoztató oldal, a Koronavírus.gov.hu. Ábrát is közöltek az elhunyt személyek életkori megoszlásáról:
Közzétette hétfő este a kormány a koronavírusról és a gazdaság újraindításáról szóló nemzeti konzultáció 13 kérdését.
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is féláron válthatnak jegyet az Agárdi Popstrandra és koncertjeire az érdi lakcímkártyával rendelkezők - számolt be róla közösségi oldalán Csőzik László, Érd polgármestere.