Budapest, Százhalombatta, Tatabánya, Várpalota, Putnok, Miskolc, Oszlár és Debrecen levegőjét egészségtelennek minősítették. Emellett további tizenegy, mérőállomással rendelkező településen kifogásolt a levegőminőség a szálló por miatt.
Két éve még azt hittük, hogy legrosszabb esetben is a mostani lesz az utolsó óraátállítás. Az idő múlása azonban erősebbnek bizonyult és lassú feledéssel jutalmazta a döntéshozók tétlenségét. Ma éjjel még visszatérünk a téli időszámításra, és jövő tavasszal jó eséllyel újra elérkezik a nyári is.
Az ország több térségében feltárt céghálózatokéhoz hasonló közbeszerzési séma nyomaira bukkant kutatásai során az Átlátszó Érden. Óvodákkal összefüggő építési közbeszerzésekre rendszeresen ugyanazokat a cégeket hívták meg.
Hazai pályán bár végig kiélezett mérkőzést vívott a Dunaújvárosi KKA-val az ÉRD, de Horváth Roland együttese nem bírta a hajrát és végül 29–26-os vereséget szenvedett a K&H női kézilabda liga 6. fordulójában.
Egy új gépkocsit adott használatba a budaörsi önkormányzat nevében Biró Gyula alpolgármester a Magyar Máltai Szeretetszolgálat budaörsi intézményvezetőjének – számolt be róla a város honlapja.
A nyugati, délnyugati megyékben még megmaradhat a köd, de napközben napsütéses idő várható szombaton csapadék nélkül. Vasárnap hajnalban is több helyen képződhet köd, de az ország nagy részén több órára kisüt a nap és csapadék sem valószínű.
Teljesen kiégett egy zárt kisteherautó Érden, a Bajcsy-Zsilinszky úton. Az érdi hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt kipakolták a járműben szállított szerszámokat, az egységek két vízsugárral oltották el a tüzet és a beavatkozás idejére az érintett útszakaszt lezárták - tudatta a Katasztrófavédelem.
Bár november elsején zárva tart a Csuka Zoltán Városi Könyvtár minden intézménye, a hónapban így is számos érdekes programmal készülnek a könyvtárosok.
A MOL Nyrt. megbízásából vegyszeres gyomirtásra került sor parlagfű mentesítés céljából Százhalombattán a MOL Nyrt. üzemi területén, az úgy nevezett „Csőcsorda” területén – hívta fel a figyelmet a battanet.hu.
Kisfeszültségű közcélú hálózat biztonsági övezetébe benyúló gallyakat vág le 2021. november 29-én 11 és 14 óra között az ELMŰ, amely miatt a szolgáltató áramszünetet tervez Parkvárosban jellemzően a Kádár, a Szénégető és a Szerelő utcákban.