Még júliusban a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára arra utasította a megyei jogú városok vezetőit, dolgozzák ki, miként lehetnek repülőtereket építeni a városokban. Csőzik László a repülőtér költségeit inkább az úthálózat fejlesztésére és ipari park telepítésére fordítaná.
A déli körvasút megvalósításával tízperces követéssel közlekednek majd az Érdet is érintő elővárosi vonatok, ráadásul nemcsak Kőbánya-Kispestre és a Déli pályaudvarra, hanem Pécel, Gyömrő irányába is, illetve a reptérre, három új budapesti megállót érintve - hangzott el egy hétfői online fórumon.
Egygólos, 29–28-as előnyből várja a Storhamar HE elleni idegenbeli visszavágót az ÉRD női kézilabda csapata az EHF-Kupa harmadik, egyben utolsó selejtezőkörében, a csoportkörbe jutásért.
„Unokázós” csalók tűntek fel az Érdi Rendőrkapitányság illetékességi területén. Ismeretlenek hívtak fel időskorú embereket azzal, hogy egyik családtagjukat baleset érte, vagy esetleges közlekedési baleset kapcsán nagyértékű kárt okoztak. Az elkövetők meghatározott pénzösszeg, vagy otthon tartott ékszer átadására kérték fel a telefonon felhívott időseket mondván, hogy így segíteni tudnak bajba jutott családtagjuknak.
A Semmelweis Egyetem kutatóinak a Nemzeti Népegészségügyi Központ, Nemzeti Biztonsági Laboratórium kutatóival együttműködve először sikerült az aktív, fertőzőképes koronavírus szerkezetét megvizsgálni. Eredményeik szerint a vírus az egyik legrugalmasabb biológiai organizmus lehet.
A Budaörs elleni hazai pályán elszenvedett 3–1-es nyitó fordulóbéli vereség után újabb szomszédvári rangadó várt az Érdi VSE felnőtt női labdarúgócsapatára a Pest megyei ¾ pályás bajnokság Nyugati csoportjának második körében, ahol Lovász Gyöngyi együttese Tárnokon játszott 2–2-es döntetlent.
Tartós élelmiszerekkel és édességgel lepték meg a Cargill Magyarország Zrt. munkatársai a Dr. Dizseri Tamás Habilitációs Központ fiataljait. A több doboznyi cukrot, lisztet, olajat, konzerveket, csokoládét Berkes Gábor elnök-vezérigazgató és kolléganője – mindketten érdi lakosok – adták át csütörtök délelőtt a Habilitációs Központban.
November 16-án, pénteken gyanúsítottként kihallgatták halált okozó ittas járművezetés megalapozott gyanúja miatt, és őrizetbe vették a hétfőn, az érdi Bajcsy-Zsilinszky úton történt halálos gázolás feltételezett okozóját - mondta el érdeklődésünkre András Tamás, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, aki hozzátette: előterjesztést tesznek a gázoló letartóztatásának indítványozására.
Csocsóasztalt és egy, az iskolarádióhoz szükséges szekrényt adományozott a Kós Károly Szakképző Iskolának az Ifjúsági Önkormányzat.
A százhalombattai önkormányzat és a Matrica Múzeum közösen írt ki alkotói pályázatot, a trianoni békeszerződés 100., illetve Százhalombatta várossá nyilvánításának 50. évfordulója kapcsán. A kisebbek rajzon, a középiskolások pedig mozgóképen mutathatják meg: mit jelent számukra a szülőföld, a város