A rendőrség honlapján tette közzé a videót, amelyben egy jelenleg is büntetését töltő férfi elmeséli, milyen következménye lett annak, hogy ittasan ült a volán mögé.
A novemberi Közgyűlés napirendi pontjai előtt adta át az Érdi Építészeti Nívódíjat, valamint a Szociális Munkáért Díjat T. Mészáros András polgármester. A díjazottak az eseményen arról is beszéltek, hogy az elismerés miként befolyásolja további életüket, pályafutásukat.
Beiskolázási nyílt napot tartottak szerdán az Érdi Gárdonyi Géza Általános Iskola és Gimnáziumban, a nyolcadikosok és szüleik számára. Az érdeklődők az iskoláról, illetve a felvételi követelményekről tájékozódhattak, és beülhettek nyílt órákra is. A Gárdonyiban két gimnáziumi osztály indul a 2019/20-as tanévben.
Geszti Péter hétfőn lecserélte a profilképét a hivatalos Facebook-oldalán: a fotó lényegében ugyanaz, mint az előző, csak most már nem SZFE, hanem a "Maradj normális!" felirat olvasható a tenyerén. Geszti a Bundáskenyérben magyarázta el, mit jelent ez a mondat.
Érd is csatlakozik a Világ Gyalogló (hó)Nap országos versenyhez. Három túra lesz, amelyeken szakértő előadók fognak mesélni a természeti kincsekről, épített örökségünkről, történelmünkről és egyéb érdekességekről.
Férfi párbajtőrcsapattal, négy fiú és egy lány egyéni versenyzővel indult a Gerevich Aladár Sportcsarnokban rendezett kadet országos bajnokságon az Érdi Torna Club vívó szakosztálya.
Parkoló gépkocsiknak ütközött egy személyautó szerdán este Érden, a Balatoni úton.
Az ENSZ-közgyűlés 1991-ben október elsejét az idősek világnapjává nyilvánította. Sok szeretettel köszöntjük az Érden élő időskorúakat. Az idősödés a 60. életévben kezdődik, az időskort 75 éves kortól szokták számítani.
Érd Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése a 131/2020.(IX. 24.) határozata alapján pályázatot hirdet a városban létesült épületek építészeti színvonalának díjazására.
Kamion és egy kisbusz ütközött össze szerdán délelőtt az M0-ás autóút 10-es kilométerénél, Törökbálint közelében.